Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

A munkakörülmények nagyon sanyarúak voltak. Porelszívó nem volt és a műszak végén a sápadt asszonyok sokszor negyedórán át köhécseltek, „köpték a sarat" a kapunál. Csizmát nem kaptak, dideregtek a hideg vízben mezítláb.

117 Hasonló lehetett ehhez a Tolnanémediben működő kendergyár is, ahol az egészségügyi vizsgálat jegyzőkönyvébe rögzítették: „a szellőztetés nem a legjobb, mert a porszívó gép javítás alatt áll, ventillátort nagyobbítják". Ehhez a gyárhoz 18 munkáslakás tartozott,

118 s az 1930. évi népszámlálás szerint 100 munkást alkalmaztak itt.

119 Az 1929. évi Szilágyi-féle mindentudó 193 kisebb üzemet tüntetett fel ebben az iparágban. A gyáripar szerkezetében az említett nyolc üzem 8%-át alkotja a megye ipari üzemeinek. A kisipari műhelyek viszont mindössze 3,6%-át az összes ipari műhelyeknek. A keresők száma szerinti megoszlást tekintve iparszerkezeti síkon ebben az iparágban a Tolna megyei arányszám azonos a dunántúlival (5,4%), de alatta marad az országosnak (6,1%). Ezeknek az üzemeknek jelentőségét számadatokkal nehéz lemérni. Bizonytalan adataink szerint kb. 690 körül van a Tolna megyében gyárjelleggel dolgozó üzemek munkásainak száma, ami az évi 44 446 textilipari munkásnak alig másfél százalékát teszi.

120 A lényeges azonban ezekben a Tolna megyei vállalatokban az, hogy a női munkaerő egy részét gyárakban juttatta munkához s bár igen primitív körülmények között, de ezen a területen is közvetlenül sor került a helybenlévő nyersanyag ipari feldolgozására. A ruházati iparban az üzemek száma viszonylag magas a megyében. Az iparszerkezetet tekintve a kisipari üzemek ebben az iparágban a legmagasabb arányszámúak (22%). Az 1224 kisüzemhez képest, amelyeknek többsége szabóműhely, — mindössze egy gyárat találunk: a Bonyhádi Cipőgyárat. E gyár megalakulásának körülményeit ismerjük, fejlődése egyenes vonalú. Az 1920. évi népszámlálás adatai szerint 34 munkást foglalkoztatott, míg az 1930. évi népszámlálás már 199 állandó munkással tünteti fel ezt a gyárat.

121 Egy 1927-ből származó gyáripari alcsoportösszesítő megőrizte a munkásság összetételének adatait is. Eszerint 3 gyárvezető volt ekkor a gyárban, 5 tisztviselő, 3 előmunkás, 117 szakmunkás, továbbá 19 férfi és 40 női betanított munkás. Dolgozott még a gyárban 11 fiú és 10 leány, akik fiatalkorúak, nyilván tanoncok voltak.

122 Ebben az esztendőben tehát összesen 200 munkást foglalkoztatott Pétermann és Glázer cipőgyára. A visszaemlékezések szerint eleinte csak kevés vidéki munkás járt be Hidasról, Cikóról, később már Kaposvárról és Dombóvárról is jöttek szakmunkások. A szociáldemokrata párt szervezete már korán megalakult ebben a gyárban, és 1922-ben létrejött a szakszervezet is. Ugyanebben az esztendőben 3—4 napos bérsztrájk, majd 1929-ben kéthetes sztrájk volt a gyárban, amelyben sikerült részleges eredményt kiharcolniuk.

123 A gyár irattárában megmaradt a nyersanyagbeszerzési helyek jegyzéke. Eszerint a szükséges gépalkatrészeket Budapestről, Winkler Ferenc gyárából szerezték be, míg a bőröket a simontornyai Fried, a mohácsi Alt, és a pécsi Róth Sándor cégtől vásárolták, de vettek bőrt a Csillag, a Wolfner budapesti gyártól és kellékanyagot két budapesti cégtől.

124 A gyár gépi felszerelését is ismerjük. A főkönyvelőségen 1929. december 20. kelettel készített leltárt őriznek, amely 62 tételben sorolta fel a 21 722 pengő értékű gépeket. Ezek beszerzésének ideje általában 1923. és az azt követő évek, 317