Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

Végigtekintve az előbb elmondottakon, feltűnik, hogy megyénk egyes iparágakban már az országos gyáripari hálózatba kapcsolódik. Ez történt a dunaföldvári kendergyár esetében éppen úgy, mint a részvénytársasággá tömörülő malmok esetében. S bár egészében véve Tolna megye üzemeinek számát tekintve mindössze 0,72%-át alkotja az ország üzemeinek, munkásszámát tekintve pedig 0,35%-át, saját múltjához képest a megye mégis előrelépett. A helyi pénzintézetek tőkéje ipari vállalkozásokba áramlott, s a helyi ipar kezdeményezéseit már nem lehetett a megye gazdasági életének fejlődése szempontjából közömbösen venni. A társadalom fejlődése szempontjából is fontos időszak volt ez a korszak a megyében. A tulajdonképpeni iparban dolgozó segédszemélyzetnek 90%-át alkották a segédek, a munkások, a tanoncok. Az ipari munkásság zöme pedig kisipari műhelyekben dolgozott, a céhlegények utóda volt. Volt olyan műhely, ahol 10—20 munkás is termelt. így például Lindinger László dunaföldvári szíjgyártó műhelyében 10, egy bonyhádi és egy simontornyai cserépkályhaüzemben 4 és 6 munkás állott alkalmazásban. Egy konyhaedényeket és dísztárgyakat készítő fazekasműhely Szekszárdon 4 munkással dolgozott.

89 A statisztika szerint az összes vállalatok 62,7%-ában segéd nélkül dolgoztak a tulajdonosok 1910-ben, 35,3%-ban i—5 között volt az alkalmazott segédek száma, s mindössze 0,3% volt a 20-nál több munkással dolgozó üzem.

90 A kisipar valóban domináns szerepet játszott a megyékben. Nyilvánvaló azonban, hogy az a szerkezeti összeállítás, amely csupán a munkások számát veszi alapul, torzít, hiszen egészen más kép bontakozna ki a megye iparáról, ha a termelési eredményeket tudnánk összehasonlítani. Az azonban bizonyos, hogy a gyáripar kialakulásával már a jövő társadalmának csírái találhatók meg a megye életében. Az első világháború sok vonatkozásban visszavetette a megye iparát, bár egyes iparágakban a hadimegrendelések serkentően hatottak. Egészében véve azonban a termelőerők pusztulása, az emberveszteség és a nagy nyersanyaghiány Tolna megyében is válságos helyzetbe sodorta az ipart. II. A GYÁRIPAR HELYZETE A HÁBORÚ UTÁNI ELSŐ ÉVTIZEDBEN A megye lakosainak életében mély nyomokat hagyott a háború után lezajlott két forradalom. Tolna község képviselőtestülete határozatban rögzítette 1918 októberében, hogy a „nemzeti társadalom olyan berendezését" kívánják, „amely minden munkának gyümölcsét biztosítja, az anyaföldnek olyanok kezeihez juttatását, akik azt verítékkel megmunkálják, a ma még szervezetlen, az ország lakosságának négyötödét tévő falusi nép érdekeinek kielégítését, és az ország sorsának intézésében olyan arányban befolyását, amely többségi joga, véráldozatai és munkája alapján megilleti."

1 A megyében forradalmi megmozdulásokra is sor került, majd 1919. március 16-án, öt nappal előzve meg az országos eseményeket, megalakult Szekszárdon a direktórium, amely átvette a megyei és a városi közigazgatást.

2 Utóbb, a már megalakult Tanácsköztársaság idején felmérték a megyében az egyes településekben működő pártszervezeteket, amelyek ekkor a rendszer alapját és erejét adták. Három településben: a 9000-en felüli lakosú Bony19* 291