Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

hadon és Tolnában, továbbá az 1000 lélekszámot alig felülmúló Szakadáton, még 1918 előtt megalakult a pártszervezet. 1918. november 7., december 8. és 1919. januártól júniusig 62 községben alakult pártszervezet, és további 6 tele­pülés pártszervezete megalakulásának időpontját nem lehetett megállapítani. A számok azt mutatják, hogy e 80 községben a lakosság 20%-a pártszerveze­tekbe tartozott, míg további 14 településben volt szakszervezet, és ezek tagjai­nak száma a lakosság 16%-át alkotta. Mindössze 15 olyan falu volt, ahol sem párt, sem szakszervezet nem működött és ezek lélekszáma az összes település lakosságszámának mindössze 9%-a volt. 3 A párt- és szakszervezetek tehát elég erősek voltak ahhoz, hogy a megye gazdasági és társadalmi életébe beleszóljanak, bár a népességnek ekkor még jelentős része mezőgazdaságból élő és abban dolgozó falusi lakosság volt. Az ipar és a kereskedelem sem elhanyagolható azonban, amit az is mutat, hogy már 1919. április végén államosítottak Tolna megyében minden fontosabb kereskedelmi szervezetet, és még e hó elején a lényegesebb ipari üzemeket is. A mórágyi gránit-, a két nagymányoki és váraljai mészkőbánya, az alsónánai, mórágyi, mőcsényi, bonyhádi, nagymányoki, szászvár-mázai téglagyárak és mészégetők állami tulajdonba vétele mellett Stern Ádám tolnai lenszövödéjét is szocializálták. A megye ipara azonban elmaradott, amit az is mutat, hogy csu­pán Bonyhádon és Szekszárdon alapították meg az Ipari Termelési Tanácsot. (Ezt csak ott lehetett létrehozni, ahol legalább 3 szocializált üzem volt.) A kézműipar szocializálása is megkezdődött, több helyen kisipari, első­sorban cipőipari szövetkezetek jöttek létre a megyében/ 1 Sok áldozata volt megyénk területén a Tanácsköztársaság leveretésének. 151 emberről tudunk, aki munkásmozgalmi tevékenységének mártírja lett, és ezek döntő többsége 1919. évi ténykedésének lett az áldozata. Volt köztük munkás, kereskedő, földműves, kézműiparos és értelmiségi. Az utóbbiak közt találunk ügyvédet, tanítót, tisztviselőt, sőt még hivatásos katonatisztet is. 5 Ez a tarkaság és a mártírok sorában a munkások viszonylag alacsony száma már arra utal, hogy a megye társadalmában aránylag kis arányszámmal szerepelt a szocialista forradalmak igazi motorja: a gyáripari munkásosztály. S valóban, ha a népszámlálások foglalkozási adatait tekintjük, meg kell állapítanunk, hogy 1910. és 1920. között az iparral foglalkozók száma országosan is, de megyénkben különösen csökkent. Ez annál is feltűnőbb, mert Tolna me­gye határai — a trianoni béke következtében — nem változtak, az iparból elem­száma mégis 42 ezerről 35 ezerre, a lakosságon belüli aránya pedig 15,8%-ról 13,5%-ra zuhant. (Országosan ez az arány 20,1%-ról 19,1%-ra, Dunántúlon 16,5%-ról 15,3%-ra csökkenést mutat.) Az iparral foglalkozók nagy többsége (98,4%) a tulajdonképpeni iparban dolgozott 1920-ban, s mindössze 1,4, illetve 0,2% foglalkozott a házi- és nép-, illetve a vándoriparral. (1910-ben ez az arány még 97,8 — 1,9 és 0,3% volt.) Ez az arány nagyjából megfelel a dunántúli és az országos képnek, és arányban 1910. óta a tulajdonképpeni ipar felé történő el­tolódást mutat. Számban itt is csökkenés mutatható ki, Tolna megyében 16 505­ről 14 652-re zuhant a tulajdonképpeni iparral foglalkozók száma. Ugyanekkor a Dunántúlon és országosan az iparban dolgozók száma növekedett. 6 Az iparról alkothatott képünk pontosabbá válik, ha a tulajdonképpeni iparban dolgozók számának és arányának alakulását vizsgáljuk meg 1910. és 1920. között. A számokból mindenekelőtt feltűnik az, hogy 1910-ben az önállók 292

Next

/
Oldalképek
Tartalom