Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

A kolerabetegség kialakulásában, a kor felfogása szerint nagy szerepet tulajdonítottak a meghűlésnek. Nemcsak azért, mert egy esetleges hurutos, meg­hűléses betegség csökkenti a szervezet ellenállóképességét, hanem azért is, mert a kolera gyógyítására irányuló orvosi törekvések, gyakran izzasztó kúrában nyilvánultak meg. Ha ilyenkor, az izzasztás közepette, meghűlés is társult a kolerához, akkor a gyógyulási lehetőségek, mint a leírásokból kitűnik, nagyban csökkentek. Éppen ezért Havas Ignác javaslatára a hasznos háziállatoknak, fő­ként a marháknak, a legelőre való kihajtását nem engedélyezték, az addig meg­szokott hajnali 3 órakor — amikor a leghűvösebb az idő és a meghűlésre a leg­nagyobb a valószínűség — hanem az állandó kiküldöttség rendelkezése értelmé­ben, azokat augusztus 17-től 6 óra előtt nem volt szabad kihajtani. 174 A kolera gyógyítására irányuló törekvések Ha a betegség gyógykezelésére és megelőzésére, Tolna megyében haszná­latos igen sok eljárást vizsgáljuk, szembetűnik, hogy azok nagyon változatosak voltak és csak csekély tapasztalaton alapultak. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a kolera kórokozója még ismeretlen volt és ezzel a fertőző betegséggel kapcsolatban — mivel első alkalommal mutatkozott Magyarországon — orvo­saink tapasztalattal alig rendelkeztek. A megyénkben tett járvány védelmi intéz­kedésekben és a gyógyításban is az a kettősség mutatkozott, amellyel abban az időben a betegség kialakulását magyarázták. Annak ellenére, hogy Lenhossék Mihály országos főorvos intézkedéseiből az tűnik ki, hogy ő a betegség közvetlen érintkezés útján való terjedésében hitt, megtalálható volt az a nézet is, mely szerint a kolera kialakulásának az oka, a levegő minőségének megváltozásában keresendő. A gyógykezelésben használatos eljárások, drogok és tanácsok száma igen nagy és változatos volt és ezek között nem egy olyan is akadt, amelyek inkább ártottak, mint használtak a betegnek. Természetesen, a járvány teremtette hely­zet igen tág teret nyitott a kuruzslóknak, akik igen sok kárt okoztak. A kolera gyógyításában mutatkozó bizonytalanságra utal Túrós János regölyi oskolamester június 18-án, a járvány Tolna megyei jelentése előtt, a központi kiküldöttséghez írt levele, mely szerint ő „bizonyos görtsös nyavalyá­bul, melly Regölben gyakran tapasztaltatott és a most Tisza mellett uralkodóval (Tisza melléki gyanús nyavalya) néminemiképpen hasonlónak tartathatik, töb­beket tyúknak vagy tsérkének melegen vett vére beadásával azon nyomban meggyógyított légyen..." Ezen gyógyítási javaslat hatásának tanulmányozására Havas Ignác főorvost és 3 megyei közéleti személyiséget küldtek ki. 175 Termé­szetesen ezt az eljárást nem alkalmazták a járványban, de jellemző, hogy a félelmetes hírű betegség gyógyítására irányuló, bizarrnak tűnő javaslatokkal is komolyan foglalkozott az állandó kiküldöttség. A központi egészségügyi intézkedések legtöbbje Lenhossék Mihály orszá­gos főorvostól származtak. A Helytartótanács, Lenhossék irányítása alatt, az egészségügyi rendelkezések, utasítások és tájékoztatók egész sorát bocsájtotta ki, amelyeket a megyék nyomtatásban rendszeresen megkaptak. Ezeknek célja első­sorban az volt, hogy a gyakorlatban már többé-kevésbé bevált gyógyításokat a vármegyékben tudósítsa és a járvány megelőzésében és a betegség gyógyításában egységes elveket alakítson ki. Ez a gondolat vezérelte Lenhossék Mihályt a kole­260

Next

/
Oldalképek
Tartalom