Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

pedig a 2. számú kordonvonalat, ami a Sió mentén húzódott, áttették a Kapósra, azzal a megjegyzéssel, hogy a csatornán is azért maradjon őrség, csökkentett létszámban.

163 Az állandó kiküldöttség ezzel védeni kívánta a völgységi és dombóvári járást a kolerabetegség ottani megjelenésétől. Ennek az intézkedésnek a sikerét mutatta az a tény, hogy Dombóváron és környékén csak augusztus 26án,

164 a völgységi járás nagy részében pedig csak szeptember 26-án jelentkezett először a „napkeleti epekórság"}

65 Természetesen a vármegye vezetői továbbra is szorgalmazták azoknak a helységeknek a körülzárását, ahol kolera mutatkozott

166 és itt — Havas Ignác javaslata alapján — az állandó kiküldöttség ispotályok létrehozására buzdította a helybéli tisztviselőket.

167 A vármegye több helységében, így Pakson, Dunaföldváron, Bölcskén, Szekszárdon, Dombóváron stb. működött ilyen, főként szegény kolerás betegek részére fenntartott ispotály, ahol az orvos felügyelete és irányítása alatt, napi 1 pengő forint bérért, gyámoló személyek végezték a munkát.

168 Tovább szigorították azokat az előírásokat, amelyek a lakosság tömeges összejöveteleinek csökkentésére, illetőleg megszüntetésére irányultak. Ezek az állandó kiküldöttség által kiadott rendelkezések az istentisztelet és a kolerás halottak temetésének rendjét is szabályozták. 1831. év augusztus 16-án utasították a helységeket, hogy „... az Isteni szolgálat a vészéinek lehetőségig való hárítása tekintetéből, a szabad levegő által a nyavalya ragadványa eloszlatván, szabad helyen tartásson".

ím Két nap múlva pedig elrendelték, hogy „ ... minden temetésbéli öszvejöveteleket", ahol kolera uralkodik, mellőzzék. „ ... A halottakat minden más ceremónia nélkül szentellyék bé, mellyeket azután az arra rendelt személyek, Papnak kísérése nélkül vigyenek ki a temetőbe — és ott a rendszabás szerint temessék el — mind a sírásó — mind a halottvivők etzetbe mártott keszkenőt tartván vagy kötvén a szájokra. A halotti imádságot pedig a lelki pásztorok naponként a templomba együtt, minden halottért öszvevéve végezzék".

170 Havas Ignác tisztifőorvos tapasztalata és javaslata alapján még három, fontos, orvosi vonatkozású rendelkezés született megyénkben. Ezek érdekességét növeli, hogy az általam átnézett hazai irodalomban ezeket vagy ehhez hasonlókat nem találtam. A tisztifőorvos megfigyelése szerint a „ ... jelenleg uralkodó nyavalya jelenségei közt tapasztalt görtsök, színlelt halált is okozhatnak — és eképp a holtaknak tüsténti eltemetésekből a legszörnyűbb következések is félthetők volnának ..." Ezért a kiküldöttség elrendelte, hogy a halottas házba vitt elhunyt, ott fedetlen koporsóban 16 órát töltsön a temetésig.

171 Havas Ignác ezután ismertette azt a javaslatát, mely szerint a „ . . . 8. vagy a 9. hónapban térhessen járó asszonyokat, ha ezek is cholerába meghaláloznának — a méhekben lévő és az élet folytatására már alkalmatos gyümöltsnek megmentése végett, a történt halálok után azonnal bonczolni szükség es".

í/2 Tisztifőorvosunknak ez a mai szemmel is korszerű szemlélete, annál is inkább figyelemreméltó, mert ennek a problémának a felvetését a hazai irodalomban nem találtam. A Tolna megyei állandó kiküldöttség munkáját dicséri, hogy ezt a javaslatot elfogadta és utasította a megyében munkálkodó orvosokat, hogy „azon úgynevezett császárvágásra" a sebészeket megtanítsa, hogy a leírt esetekben ezt a beavatkozást alkalmazni tudják. Hermann János tiszteletbeli főorvos nyomban hozzá is kezdett a sebészek és orvosi segédek ilyen irányú kiképzéséhez.

173 259