Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig • 5

megint akcióba lépett a feleségével együtt. Ti. a feleségén is keresték a hiányokat, mert a nyugták szerint ő is felvett megyei pénzeket.

163 A nádorhoz fordultak most s azt adták elő neki, hogy az 1700 márciusi közgyűlés jegyzőkönyvében foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. Ezért azután a következő közgyűlésen, ahol jelen volt a főispán is, legelőször felolvasták az előző gyűlés valamennyi határozatát, — ami akkor még nem volt gyakorlatban, — őket helybenhagyták, megerősítették, a jegyző pedig, akit elsősorban érintettek Dallosnak és feleségének vádjai, tisztázták. Minthogy pedig a nádornak közben megérkezett leveléből úgy látták, hogy hitelt adott Dallos előadásának, elhatározták, hogy az ő és a felesége költségére elküldik hozzá a megbízottaikat, hogy ismertessék meg vele a tényállást, egyben kimondották azt is, hogy Dallos nem ülhet addig a megye asztalához, vagyis nem vehet részt a megyegyűléseken, míg elégtételt nem ad a megyének és tisztségviselőinek. Minthogy pedig annak ellenére, hogy előzőleg már ő is és a felesége is mindent elismertek és mindent magukra vállaltak, egy fillért sem fizettek, hanem még a megyét rágalmazták, sőt Dallos meg is akart szökni, úgy határoztak, hogy Simontornyán mindaddig elzárva tartják, míg csak teljes elégtételt nem adnak, nehogy a szegény nép kárt szenvedjen; ezért a vagyonukat is lefoglalják, az ingatlanaikat előzetes becslés alapján zálogba adják, s e célra különbizottságot küldenek ki.

164 Közben a bécsi miniszteri deputáció és a kancellária is sürgette az elszámolást az 1697. és 1698. évről, de mivel a megyének sem jegyzőkönyvei, sem iratai nem voltak ezekből az évekből, azt kérte, idézzék meg Dallost és tőle követeljék az elszámolást.

165 Dallosék részéről a beleegyezés csak taktika volt, hogy időt nyerjenek, mert míg előbb elismerték, hogy jogosan marasztaltatták el, s hogy a megye a legnagyobb jóindulattal viseltetett irányukban, most megint úton-útfélen szidni és rágalmazni kezdték, főképp a jegyzőt és a perceptort, úgyhogy szükségesnek látták az 1701 januári közgyűlésen ünnepélyesen tiltakozni a „praktikáik" ellen. Nem részletezzük tovább ennek a botrányos ügynek a tárgyalását, amely úgy végződött, hogy az 1701 szeptemberi közgyűlés alkalmával a király által delegált bírák — Matusek András, győri nagyprépost, Viczay Ádám és Ivanics (?) Miklós — előtt a gyűlésen jelen volt több nemes jelenlétében a következő barátságos megegyezés jött létre: 1. Az executió folytán a megye javára helyesbített összeg a megyénél marad. 2. A megye elenged kegyelemből, a bizottság közbenjárására minden hátralékot, amelyeket neki kellett volna rendeznie. 3. Alperceptorait a megye segítségével elszámolásra fogja kényszeríteni, s ha kiderül, hogy nekik vagy bárki másnak tartozása van, tőlük a megye javára az ő támogatásával köteles lesz behajtani. 4. Nyilvánosan megköveti a megyét és a tisztviselői kart az ellenük elkövetett sértésekért s megígéri, hogy a jövőben tisztelettel fog irányukban viseltetni s készséggel fogja őket szolgálni. Ezt a megegyezést Dallos a delegált bírák előtt kézadással erősítette meg.

16c A bizottság azonban nem sietett a jelentésének elkészítésével, mert az 1702 januári közgyűlés jegyzőkönyvében azt olvassuk, hogy Matusek Andrást felkérik, készítse el a jelentését és közölje a megyével.

167 Ez az utolsó adatunk erről az ügyről! 5* 07