Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Révész T. Mihály: A közigazgatás rendezésének egyes kérdései Tolna megyében 1929-ben • 371

1929-ig a vármegyei törvényhatósági bizottságok tagjainak egyik fele minden választás nélkül, pusztán vagyoni helyzetük alapján kerültek be a megye legfontosabb testületi szervébe, míg a bizottság másik felét Európa egyik legreakciósabb választójogi törvénye alapján, a lakosság túlnyomó többségének kizárásával választották. A közigazgatás rendezéséről szóló

11 1929. 30. te. módosította a törvényhatósági bizottságok létrehozásának régi rendjét, s némiképp új alapokra fektette a területi önkormányzatok összetételét. A törvény kimondta, hogy a vármegyékben a törvényhatósági bizottság kétötöde a legtöbb adót fizető állampolgárok sorából, a másik kétötöde az összes választók sorából, választás útján kerül ki. A bizottság fennmaradó egyötödét a szákigazgatás s a különböző érdekcsoportok képviselői alkotják, s az így kialakult „létszám 5 százalékának erejéig örökös tagokat választhat maga a törvényhatósági bizottság".

12 Látható, hogy alapvető változásról a törvény e rendelkezése kapcsán aligha beszélhetünk, hacsak azt nem ismerjük el jelentős vívmánynak, hogy a bizottság négyötöd részét egyáltalán választják. A választási elv megerősítését azonban nem szabad és nem is lehet túlértékelni. Nem volt itt szó általános választásokról, s a törvényt „megalkotó" egész magyar uralkodó osztály, Scitovszky belügyminiszter és társai jobban féltek az általános választások puszta gondolatától, mint az ördög a tömjénfüsttől. „Figyelemmel kell lennünk arra — hangoztatták —, hogyha a törvényhatósági választást a széles körű választói jog alapján, minden korlátozás nélkül hajtanánk végre, ez a törvényhatósági bizottságok szellemi színvonalát veszélyeztetné."

13 Nos, „a szellemi színvonalat" a törvény a vagyonosok, a legtöbb adót fizetők képviseletével óhajtotta biztosítani. A vármegyék legtöbb adót fizetőinek névjegyzékébe háromszor annyi adófizetőnek a nevét kellett felvenni „ahány legtöbb adófizetők közül választott tagja van a törvényhatósági bizottságnak". Ez magyarán szólva annyit jelentett, hogy minden három vagyonos embert egy képviselt a törvényhatósági bizottságban. A jogalkotó e meglehetősen reakciós megoldást indokolva cinikusan megjegyezte: „a választás elve itt is érvényesül, csupán a választók és a választhatók köre van szűkebbre korlátozva,... — s hozzátette: — e rendszer előnye az, hogy e jogon rendszerint magasabb értelmi színvonalon álló, higgadtabb, tárgyüagosabb, értékes, konzerváló erő jutott az önkormányzati képviseletbe".

14 Mint már említettük, a törvényhatósági bizottság további kétötöd részét az összes választók közül választott tagok alkották: „Az összes választók" közé tartozott az a 24 éves férfi vagy harmincéves nő, aki tíz éve magyar állampolgár volt, a törvényben meghatározott iskolai végzettséggel rendelkezett s legalább hat éve a megye területén lakott vagy ott lakása volt. E rendelkezés bizonyítja, hogy a törvényhatósági aktív választójogot szűk keretek közé szorították: „A hatéves helybenlakás pedig egyenesen a szegényebb néposztályok ellen, a munkások és napszámosok ellen irányult".

15 Nem voltak azonban demokratiikusabb jellegűek a törvény passzív választójogot rendező szabályai sem. A választhatóság, illetve a megyei törvényhatósági bizottsági tagság feltételeként a férfinem és az aktív választójoggal bírás mellett a harminc év betöltését és az adófizetést jelölték meg. 373