Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)
Szita János: Tolna vármegye költségvetési gazdálkodása a dualizmus első éveiben (1867-1870) • 319
a szabályok, melyeket az abszolutizmus idején bevezettek. így az adóigazgatást nem adták vissza a megyének, de a törvényhatóságok tisztviselői személyes felelősség mellett kötelesek az adók behajtásához segédkezet nyújtani, az ezekre vonatkozó miniszteri rendeleteket végrehajtani. 15 Tolna megye az átmenetinek nyilvánított, csak 1867-re szóló ilyetén történt szabályozást tudomásul veszi, és az 1868. évi költségvetés összeállítását abban a tudatban kezdik el, hogy maga a megye gondoskodik majd az általa megállapított költségvetés fedezetéről is. Az előkészítő munkát oly ütemben folytatják, hogy a költségvetést — az 1867. évi III. negyedévi alispáni beszámolót is vitató — rendes közgyűlés tárgyalhassa meg. A költségvetés már szeptember 7-én olyan állapotban van, hogy a közgyűlés elé terjeszthető. 16 Fennmaradt az alispáni előterjesztés letisztázott példánya, mely az 1868. évi költségvetést — bizonyos kiegészítésekkel — a közgyűlésnek elfogadásra ajánlotta volna. Ebben az alispán már tényként jelentette be, hogy „.. .a t. bizottmány házi költségvetésének megállapítása feletti jogát hosszú évek után ma veszi át ismét gyakorlatba". A belügyminiszter azonban október 12-én 20.644. sz. alatti köriratában 17 leállítja az 1868. évi költségvetési előirányzat szerkesztését és megállapítás végetti felterjesztését, mert „újabb, a megkívánható táblás mintázatokkal is ellátott utasítás kibocsátása szükségesnek találtatván". Rövidesen követi ezt az 1868. évi költségvetés összeállítását szabályozó körirat, melyben világosan tudtára adták a megyének, hogy a hőn óhajtott önadóztatási jogot nem kapja vissza. Az 1867. december 14-én tartott közgyűlési határozat az 1868. évi költségvetésnek a belügyminisztériumhoz jóváhagyás végett történő felterjesztése kapcsán nem mulasztja el kifejteni az önadóztatással kapcsolatos megyei véleményt: „... szerintünk az önadóztatás a megyei életben is nemcsak az önkormányzatnak egyik elidegeníthetetlen atributuma, hanem egyszersmind a közterhek méltányosabb felosztásának egyedüli biztosítéka, s a közjó előmozdítására nélkülözhetetlen takarékosságának leghathatósabb emeltyűje lévén: — a megyei kormányzathoz megkívánható költségeknek a régi gyakorlathoz képest kivetés útján való fedezése és törvényes ellenőrködés melletti önálló kezelése legforróbb óhajtásainknak egyike, melynek teljesülését... az adórendszer közeli megváltoztatása következtében elháruló akadályok közel jövőbeni... kilátásban lévő leküzdése után bizton remélljük, s melynek valósulása nélkül törvényhatósági jogkörünkben egy betölthetetlen hézag maradna". 181 Ugyanebben a felterjesztésben konkrét ügy kapcsán — a megyei tisztviselők és kezelőszemélyzet fizetésének az 1861. évi szintre való felemelése indokolásában — előadják, hogy ezek a most visszaállítani kért, magasabb „illetmények akkor lettek a megye közönsége által megállapítva, midőn a nemzet erejét idegen célokra kimerítő adórendszer nyomásának utóhatása alatt szükségletét önmaga házilag fedezte és így törvényhatósági kötelmeinek és a reá nehezedett felelősség teljes tudatában, de mint saját érdekeinek legbiztosabb mérlegezője és őre, bizonyára óvakodott volna így oly teher átvállalásától, mely kötelmeivel összeférhetetlen, érdekeivel ellentétes és a körülmények által kellően nem igazolva leendett vala". Tolna megyének ez az anyagi önállóság utáni törekvése nem elszigetelt jelenség. A magyar megyék politikai és hivatali életében tevékenykedők az 1848. előtti időkben megszokták a kormányzat elleni bizalmatlanságot, azt a felfogást, hogy a kormány elleni oppozíció hazafiúi kötelesség. Ennek a nemzedéknek a szemében a központi kormányzat a szabadság legnagyobb ellensége, a 322
