Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Szita János: Tolna vármegye költségvetési gazdálkodása a dualizmus első éveiben (1867-1870) • 319

Szita Jáno§: Tolna vármegye költségvetési gazdálkodása a dualizmus első éveiben (1867—1870) A vármegyék önadóztatásának története A nemesi vármegye több mint öt évszázadon át látta el saját területén szinte teljes egészében az igazságszolgáltatást és a közigazgatást. Hogy a királyi vármegyék helyére lépő és a XIV. században főbb vonásaiban kialakult nemesi vármegye feladatait elláthassa, megfelelő anyagi alapra is szüksége volt. Ez a szükség hozza létre a megye „sarkalatos intézménye"-ként is emlegetett önadóztatási jogát.

1 Törvényeinkben elsőízben az 1486, évi LXIV. tc.-ben találkozunk vele, de jóval korábbról kell erednie, hiszen ezen törványbeiktatás is azért történik, hogy a kialakult gyakorlat szerinti adózás alól egyesek, főleg a gazdagabbak ne vonhassák ki magukat. Magából a törvény szövegéből arra következtethetünk, hogy az önadóztatás fő — de nem egyedüli — rendeltetése az országgyűlésre küldendő követek ellátásának fedezése,

2 hiszen azokat, akik a király meghívására személyesen jelennek meg az országgyűlésen, az országgyűlés idejére felmentik a megyei háziadó fizetése alól, tekintettel arra, hogy az országgyűlésen való részvételükkel kapcsolatos kiadásaikat saját maguk fedezték. Maga az a tény, hogy csak az „országgyűlés tartama alatt" mentesek az országgyűlésen részt vevők a házi adó alól, mutat rá, hogy máskor és más célra is kivetik megyéink akkor már ezt az adót, nemcsak az „országgyűlésre küldött nemesek" ellátásának biztosítására. Ezt tanúsítják a hivatkozott te. alábbi kitételei is: „...tartoznak a vármegyei pénztárba adózni valamikor a megye közös szükségeire költségek kellenek" ..., „midőn a vármegye dolga forog kérdésben ... tartozzék adót fizetni.. ."

3 Valószínűnek látszik, hogy a megyei háziadó az országgyűlésre küldött nemesek

4 ellátási költségeit van hivatva biztosítani kezdetben,

5 de amilyen mértékben a nemesi vármegye funkciói bővülnek, úgy válik szükségessé az adózás kiterjesztése. Maga a törvény megszabja, helyesebben a kialakult gyakorlat alapján rögzíti az adózás legfőbb szabályait is. Az adó fizetésére kötelezettek ekkor a főpapok, a bárók és az összes nemesek, akik a vármegyei „közönség részéről elhatározandó költségeket fekvő jószágaikból és birtokaikból az ezekhez arányított részben és mennyiségben ... megfizetni és megfizettetni" tartoznak, „... bármely rendűek és állásúak is és bármely vármegyében lakjanak". (Kivéve — amint már említettük — az országgyűlésen személyesen részt vevőket az országgyűlés 319