Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig • 5

résből (mixtúráé) 3032 1/2, árpából 3249, zabból 1610 3/4, kölesből pedig 3366 1/2 mérő volt 1698-ban a termés.

128 Minthogy ezek az adatok nem a bevetett gabonát jelölték, hanem a termést, kiszámíthatjuk, hogy hány holdat műveltek meg az említett évben. Ha azt vesszük alapul, hogy a bevetett mag a négyszeresét hozta meg, — ez inkább több, mint kevés — akkor kétszeresből 757, árpából 812, zabból 403 és kölesből 882 mérőt vetettek el. Egy magyar holdba általában 2 pozsonyi mérő gabonát vetettek, így a vetésterület volt ekkor: kétszeresből 379, árpából 406, zabból 202, kölesből 441, összesen tehát 1428 hold. Ha pedig a bevetett magnak csak a háromszorosát vesszük termésnek, akkor 1857 hold bevetett területet kapunk. Ez pedig az 1696-ban megművelt területnek kb. 50%-os növekedését mutatja. Tekintetbe kell azonban vennünk, hogy az 1698-i termés nagyon gyenge volt, jégverés is érte, úgy hogy a szegény nép máshonnan volt kénytelen gabonát vásárolni, hogy legyen kenyérlisztje. Az a mennyiség tehát, amelyről 1698 végén számolt el a tolnai magazinnal, igen nagy volt: 2613 pozsonyi mérő búza, 489 mérő árpa és 820 mérő zab! Most még csak a „kétszeres" kérdését kellene tisztáznunk. Mint láttuk, a tolnai katonai raktár főnökének elszámolása először Getrait-ról beszél, majd a végén a hátraléknál Mixtur-ról, s ebből azt állapítottuk meg, hogy a kettő egyet jelent, vagyis ezért hiányzik a rozs az összeállításból. Másutt is

129 a gabonaszámadások triticum néven foglalták össze a búzát, rozsot és kétszerest. A tényleges viszonyokkal, a gyenge terméssel nem törődtek Bécsben, s a budai albizottság 1699 elején 3785 ausztriai mérő gabonának a tolnai katonai raktárba való szállítását rendelte el, a megye azonban kijelentette, hogy aratásig semmit sem tud adni, mert a szegény népnek nincs lisztje, s még kell a császári ökrök gondozóit is kenyérrel ellátni. A következő évben is erre hivatkozott, amikor 4500 mérő búza beszolgáltatását kívánták tőle.

130 A szőlőművelésnek megyénkben nagy múltja volt. A rómaiak telepítették ide a szőlőket, s virágzott a bortermelés a középkorban s a török idők alatt is, mint a defterekből látjuk. A felszabadító háborúk alatt a szőlők jó része a hadi események következtében pusztult el, más részük a művelés hiánya miatt veszett ki, mert a szőlő állandóan sok és gondos munkát követel meg. A híres szekszárdi szőlőhegyek fele már a kilencvenes évek elején művelés alatt állt, sőt termettek is, amit csak úgy magyarázhatunk meg, hogy nem pusztultak teljesen el, hanem mindjárt a felszabadítás után folytatták rajtuk a bortermelést. Csak így volt lehetséges, hogy már 1691-ben jöttek Szekszárd vidékére a távolabbi Duna menti falvakból borvásárlók részben saját fogyasztására, részben pedig kimérésre.

131 A simontornyai uradalom 1690-i összeírásában Nyéknél azt jegyezték meg, hogy már két év óta művelik a szőlőket, vagyis 1687/88. óta, — hasonlóképp Simontornyán is, ahol azonban még háromszor annyi volt a meg nem művelt terület, mint a termő. Ez volt a helyzet Ozorán is, ahol csak két év óta művelték a szőlők egyrészét, a többi két év óta elhagyott volt. Ennek fő oka természetesen az volt, hogy a lakosság annyira megfogyatkozott. Szekszárdon a kilencvenes évek elején 500 kapás termő és 400 kapás hét éve elhagyott szőlőterületet említ egy összeírás a város mellett emelkedő Bartina hegyen. Viszont 1703-ban azt írta a városról Mérey apát, hogy nagy szőlőhegye 1693 előtt a hadi események következtében annyira elpusztult, hogy a 29