Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Fodor Márta: A sárközi kontraktualista jobbágyok úrbéri terheinek alakulása • 277

Az 1514. évi Hármaskönyvben a pénzszolgáltatás egységes megállapítást nyert a telkes jobbágy és zsellér számára, évi 100 dénár, vagy 1 arany forintban. A robot, a későbbi „úr dolga" a földesúrnak járó munkaszolgálat, a jobbágy járadék harmadik lényeges összetevője. A robot a majorsági gazdálkodás elterjedéséig a parasztság enyhébb terhét jelentette, mert egy egész jobbágytelek után évenként legfeljebb 15—20 nap robotot kellett teljesíteni. A Werbőczy-féle Hármaskönyv a robotot is (servitium ordinarium) megemelte, évi 52 napban állapította meg, úgy hogy az egész telkes jobbágy heti 1 napot volt köteles földesurának szolgálni. (III. Pars 16. cik'k.)

14 A jobbágyi munka kisajátításának másik nagy haszonélvezője a feudális egyház volt. A falusi jobbágy természetben és pénzben, párbérrel, az egyházi és templomi földek megművelésével, fuvarral, az egyházi funkciókért adott illetékszerű szolgáltatással, a stóladíjjal s a legkülönfélébb jogcímen szedett és felajánlott ajándékokkal szolgált az egyház képviselőinek.

15 Az egyháznak fizetett legterhesebb szolgáltatás a tized (decima ecclesiastica) volt, amelyet egyházi szerveknek, püspököknek, káptalanoknak fizettek a jobbágyok. A magyar állam megalapításától 8 és fél évszázadon keresztül a jobbágy minden terménye után tizedet fizetett az egyháznak. A földesúri és egyházi terhek mellett a parasztság vállát nyomták az állami adók is, amely Károly Róbert óta a jobbágyok folytonosan növekvő állandó terhévé vált. (Kamarahaszna adó, tributum fisci regalis, a hadiadók, contributio és a különböző subsidiumok és a bellica.)

16 Fenntartotta a jobbágy a vármegye igazgatását, egyúttal a megyebeli "követek országgyűlési költségeihez járult hozzá megyei háziadó (domestica) formájában.

17 A jobbágyok függőségét, szabadköltözését tekintve lényeges változások játszódtak le az évszázadok során. A röghöz kötött örökös jobbágyság intézménye a 13. században teljes egészében megszűnt és a jobbágyi szabadköltözés érvényesült, bár a köznemesség politikai súlya növekedésével több ízben e jog felfüggesztésére került sor. (1459., 1463., 1474., 1495:22. te, 1498:47. törvénycikk.) A valóságban az eltérő helyi megyei gyakorlat következményeként, a 17. századra a jobbágyság a költözés szempontjából két csoportra oszlott: 1. örökösen kötelezett (colonus perpetuae obligationis), 2. szabadköltözésű (colonus liberae migrationis). A török kiűzése utáni időszak az 1608. évi k. e. 13. tc.-től kiindulva, amely a szabadköltözés megengedését a vármegyék hatáskörébe utalta, a jobbágyság kondicionális helyzetében is rohamos hanyatlást hozott. A jobbágyság földhöz fűződő viszonyai különbözőképpen alakultak aszerint, hogy milyen jogállású településeken élt. Az úrbéres jobbágyság települései a következők voltak: a) A mezőváros (oppidum) amely egyházi vagy világi földesúri hatalom alatt'állott.

18 b) A jobbágyfalu (possessio) szintén földesúri hatóság alá tartozott és a jobbágyi szolgáltatásokat a földesúr maga vagy saját tisztjei útján vetette ki, és hajtotta be. A község, urbáriuma (az urbáriumban a földbirtokos egyoldalúan a véglegesség és állandóság célzatával, formálisan Werbőczy 1514-es jogalkotása 279