Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

kérésüket a partikuláris kongregáció elutasította.

216 A szolgabírák hirdették ki az egyes községekben a megállapított „fáizási napok"-at (a jobb erdőgazdálkodás könnyebb ellenőrzése érdekében minden falu lakói csak megbatározott napokon léphettek be az uradalmi erdőbe) és ellenőrizte a végrehajtást. A judliumnak kellett intézkednie, ha valamilyen okból nehézzé vált az utakon vagy a folyón történő szállítás, így történetesen, amikor a komáromi és a győri kereskedők informálták a megyét, hogy a bölcskei sziget végénél 3 fatörzs fekszik a víz alatt, amely veszélyezteti a hajózást. Kuriózumképpen idézem az alispán rendelkezését: „elrendelem, hogy azt a faddi lakost, aki ilyen munkákat szokott végezni, megfelelő segítséggel a helyszínre küldje ki." Balogh főbíró válasza: „az az ember nincs itthon, de távol van a járási huszár is, ezért legalább azt küldje vissza a tekintetes Űr, hogy a megfelelő rendelkezéseket kiadhassam és a jelentéseket megtehessem."

217 A közmunkák elvégzését rendszerint a megye tervezte meg, de a feladatok megszervezése már a járásban működő tisztségviselők gondja volt: többnyire az esküdt biztosította a megfelelő munkaerő kirendelését, míg a járási főbíró mellett működő huszár vagy hajdú botosispánként — és külön napidíjért — felügyelt az emberekre. A közmunkák elrendelésében azonban a megye sem volt mindig körültekintő, 1786 nyarán pl. utasította a földvári körzet szolgabír áj át, hogy csináltassa meg a községet és az ország útját összekötő, mintegy 3/4 kilométeres földvári, un. postautat. Forster szolgaibíró bejegyzése: „Megtettem az intézkedéseket, ami hiányosság van, azt kijavítjuk; az azonban, hogy a várostól a földvári halastóig terjedő — több mint 1000 lépés hosszúságú -r— kavicsos utat kikövezzük, a dolgok jelenlegi helyzete szerint lehetetlen."

218 Ügy tűnik ebből a rendelkezésből: a kellően át nem gondolt, irreális feladatmegszabás a 80-as évek derekán nem maradt az uralkodó és a központi dikasztériumok privilégiuma. A felsoroltakon kívül sok egyéb munkát végzett még a jozefinizmus időszakában az adminisztrációs apparátus: a naplók tanúsága szerint gyakran intézkedtek állategészségügyi kérdésekben (sokszor adtak utasítást nemcsak a szükséges medicamentum beszerzésére, hanem a beteg — és gyógyíthatatlannak ítélt — jószágok elpusztítására is), sok erőfeszítést igényelt tőlük a megyében állomásozó, valamint az átvonuló katonaság elszállásolása, élelmezése, a szükséges szállítóeszközökkel (előfogatokfcal) való ellátása, a katonaság valamint a lakosság közötti súrlódások kivizsgálása és elsimítása — ezek érdekes részleteibe most nem tudunk belebocsátkozni. Talán az eddig leírtak is eléggé meggyőzőek: ennek a viszonylag kis létszámú, nem is kellően szakképzett és alapjában véve nem hivatalnoki eszményekért hevülő igazgatási apparátusnak nagyon sokrétű, hatalmas munkát kellett végeznie. Az egyes feladatok végrehajtása során elő-előbújt belőlük a földesúr, gyakran fűtötte őket személyes vagy általános sérelemből fakadó indulat (pl. a németül tudó falusi iskolamesterek beállításának előírásánál, vagy a rendelkezések gyakran bántóan nyers és az igyekvő tisztségviselőket is sértő fenyegetőző stílusa miatt), ennek ellenére sok újat alkotott, valamit megvalósított a modern követelményeket tükröző reformelképzelésekből. Nem volt hálás a feladatuk: egyik oldalról — képletesen szólva — elöljáróik „csattogtatták fejük fölött az ostort", másik oldalról birtokos társaik megvetése kísérte munkájukat. Ennek illusztrálására és a fejtegetések befejezésére keresve sem lehetne jobb 264