Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

1780-as úrbéri vizitáció'val kapcsolatosan, ezt az 1784. aug. 9-én megkezdődött megyei közgyűlésen ismertették, tehát a Helytartótanácsnál is három éves volt a lemaradás.

199 Az egyedi (tehát nem vizitáció során feltárt) úrbéri panaszok, amelyeket a szolgabírák megvizsgáltak és elintéztek, a legkülönbözőbbek. A belaciak azért tettek panaszt, mert az uraság kondája nagy kárt tett a rétjükben. (Elintézés: az uradalmi kanász gondatlanságából eredt a kár, ezért a földesúr hajlandó a parasztoknak máshol rétet adni, ha ezt elfogadják — oausa finita.) A mőcsényiek sérelmezik, hogy az uradalom megfosztotta őket földjeik egy részétől (az uradalom ezt tagadja — megállapodnak a terület mérnöki felmérésében). A szálkaiak azt kérik: ne csak negyedéven át gyakorolhassák a bormérés jogát, hanem egész évben. Érveik: amikor az úrbérrendezés megtörtént, nem rendelkeztek még szőlővel; azóta viszont betelepítettek egy szőlőhegyet és a termés után 7 éve fizetik az uradalomnak a kilencedet is. Madocsa lakói azt panaszolják, hogy az uradalom megvonta tőlük a halászat jogát. (A szolgabíró állásfoglalása : „A halászat — mint regálé jog — gyakorlása teljes egészében az uradalom szabad arbitrlumától függ, ezért a kérésnek nincs alapja.") A paksiak azért instálnak a megyéhez, hogy a Duna-szigeten levő kertjeiket (amelyeket földesuraik elvettek) kapják vissza. A szolgabíró állásfoglalása: az úriszék — még 1768-^ban hozott — ítéletének megfelelően a földesurak megtérítették az irtvány termővé tételére fordított industria-t, így eljárásuk nem volt törvénytelen. A mezőváros azonban nem nyugodott ebbe bele, későbbi naplóadatok tanúsága szerint a per tovább tartott: az uralkodó ebben a kérdésben úgy döntött, hogy meg kell hallgatni mindenkit, fel kell deríteni, hogy ki, mikor, milyen irtványt létesített, melyik földesúr engedélyével (minden pontnál fel kell tüntetni az érintett földesúr véleményét is); majd az ügyben nem érdekelt személyek gyűlése (concursus-a) végezze el a becslést. Érmeik lebonyolítására a szolgabíró július 16-i terminust tűzött ki. A paksiaknak ez a keresete arról tanúskodik, hogy nagyon sok régi (8—10 éves) sérelem csak ebben az időszakban fakad fel a parasztokból, feltehetőleg azért, mert ügyük kedvező elintézésére eddig nem láttak reális lehetőséget.

200 Ugyancsak rengeteg úrbéri panasz hangzik el a simontornyai járásban: a nagyszékelyiek azt sérelmezik, hogy a szántók és rétek igazságtalanul vannak kimérve (ennek ellenére változatlanok az úrbéri kötelezettségek), ezenfelül az uradalom legelőjük egy részének használatától eltiltotta őket, másik részét pedig birkáival legelteti le. Számtalan panaszt terjesztenek elő a miszlaiak: többen sérelmezik, hogy az uradalom férjük (testvérük stb.) halála után magszakadás címén elfoglalta a hagyatékhoz tartozó teljes ingó, valamint ingatlan vagyont (házat, szőlőket, egyéb f ekvőségeket); ugyancsak panaszolják, hogy a földesúr elvette káposzta- és kukoricaföldjüket, továbbá — azzal az ürüggyel, hogy elbitangoltak— behajtatta marháikat és ezért megbírságolta őket. A megye döntése: az elvett földeket, marhát és a behajtott bírságot vissza kell nekik adni, á magszakadás miatti visszaháraimlásra vonatkozó úriszéki aktákat pedig fel kell terjeszteni a megyéhez. Később ebben a kérdésben olyan ítélet születik, hogy az e címen elvett hagyatékot ki kell szolgáltatni a jogos örökösöknek.

201 Az osztályharc törvényszerűségeinek megfelelően a másik fél sem tétlenkedett Miszlán: a földesurak panaszt tettek a megyénél, mert „saját parasztjaik annyira merésszé váltak, hogy elverik az uradalom hajdúit, barmaikat szándékosan ráhajtják a földesúr rétjére, valamint vetéseire és erőszakkal szerzik 17* 259