Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

teljesen eltérően) a bíróság nem ítélte el. Esetenkin t azonban vannak az úriszéki gyakorlatban ettől eltérő — és csak naplóbejegyzéseikből pontosan ki sem hámozható — ítéletek is. Egy ilyen ügy tényállása: a decsi Elekes András örökösei perelték a Dőry-családot, mert azok mintegy 40 éve bort vásároltak Elekestől, de a vételárat (102 ft-ot) azóta sem fizették meg. Az alperes Dőry-család tagjai közül senki sem emlékezett erre, mégis „hogy a további kellemetlenségektől megszabaduljanak", kiegyeztek 80 forintban, ennek felét Dőry Ádám (a megye volt alispánja, ebben az időben a királyi tábla bírája) azonnal lefizette, a másik felének megfizetésére — az örökrész arányában — a többiek vállaltak kötelezettséget.

196 C) Rendkívül nagy terhet jelentett a szolgabírói munkában az úrbéri ügyekkel kapcsolatos igazgatási feladatok ellátása: az ezernyi paraszti, valamint (szintén gyakori) földesúri panasz kivizsgálása. A tanulmány előző részeiben már volt arról szó, hogy az igazgatási reform egyik fő célkitűzését képezte az adózó nép megvédése a földesúri túlkapások, a „Bedrückung" ellen. Hogyan sikerült ezt a célt elérni a reformmal, mit tükröznek a diáriumok? Előírás szerint a járási tisztségviselőknek minden évben sorra kellett látogatniok a területükön levő uradalmakat, meg kellett vizsgálniuk, hogy az úrbéri tabellákban feltüntetett kötelezettségeket betartják-e akár a földesurak, akár a jobbágyak; fel kellett venniük az úrbéri vizitáció során elhangzott panaszokat, meg kellett kísérelniük a vita békés rendezését, majd a feladat végrehajtása után jelentést kellett tenniök a megyének processzusuk úrbéri helyzetéről. A jelentéshez csatolni kellett a földesúr (vagy tisztje) és a falu bírája, illetve jegyzője által aláírt testimoniálist, amely igazolta, hogy a vizsgálat megtörtént és annak során semmi probléma nem merült fel (illetve azt, hogy mi képezi a felmerült ellentétek, viták okát). Az úrbéri vizitáció intézménye elősegítette volna a rend, a törvényesség megszilárdulását, hozzájárult volna a visszaélések megszüntetéséhez — amennyiben az ellenőrzést rendesen végrehajtják és az erről készült jelentéseket megvizsgálják, a felmerült bajokat gyorsan orvosolják. A naplók tanúsága szerint nem így történt: az 1786-os ellenőrzésnél Forster szolgabíró azt állapítja meg, hogy Györkönyben ugyanaz a panasz, ami évek óta többször is elhangzott (az uradalom juhai „kiszorítják" a parasztok barmait a legelőről), az ügyben van is már döntés (az uradalmat fiskális akcióval kell rákényszeríteni a visszaélés megszüntetésére), ,.csupán" arra van szükség, hogy a megyei fiskus tegye meg azt, ami feladata. Nagydorogon is változatlanul az a panasz, amit már 1782-iben előterjesztettek, a falu lakói nem is kértek egyebet, csak régi sérelmük orvoslását sürgették. (Forster megjegyzése: „nézze át a megye az úrbéri vizitációkról készült jelentéseket és döntsön az ott feltüntetett kérdésekben" — valóban ez az egyetlen remedium). Egyedül Bikácson nem merült fel az 1786-os ellenőrzés során Forster körzetében semmi panasz.

197 Persze nemcsak a megye mulasztja el feladatát, az egyes járásokban gyakran változó tisztségviselők sem előírásszerűen végzik munkájukat. Perczel Ignác főbíró pl. 1786 januárjában fejezte be járásában az 1784-es és 1785-ös vizitációt — ez azt jelenti, hogy elődje egy éven át nem hajtotta végre ezt a feladatot.

198 A vizitációs kötelesség teljesítésében néhány évet már csak azért is „ki lehetett hagyni", mert maga a Helytartótanács sem mutatott jó példát az alárendelt szervek számára az előírt feladatok gondos végrehajtásában: történetesen csak az 1897/1784. ápr. 11. sz. ultimátumában tette meg észrevételeit az 258