Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

hajdú felesége azonban a jogos védelem határának túllépésében is vétkes (minthogy nemcsak visszanyelvelt, hanem köpött is), így büntetésképpen — a szolgabíró jelenlétében — meg kell követnie a nemesasszonyt. Az ítélet végrehajtására nem kerülhetett sor, mert a sértett (férje útján) kijelentette, hogy — nincs az ítélettel megelégedve. Később nyilván jónéhány órát, esetleg napot elvett még „igazsága keresésével" a megyei apparátustól.

185 A becsületsértési ügyekben azonban a nemesi Justitia Tolnensis korántsem mérte azonos mérleggel az elkövetett jogsérelmeket. A reális injuria elkövetői az esetek elsöprő többségében nemesek voltak, míg a sértettek (akiket megvertek) csaknem mindig parasztok. Ilyen esetben igen sokszor helyezkedett a nemesi megye arra az álláspontra, hogy a sértett megérdemelte azt, amit kapott, az önbíráskodást tehát nem általános érvénnyel tilalmazta. Bezerédj Antal (nemes) két ütést mért Takács András (paraszt) karjára, a megye döntése, „a sértett azt a két ütést, amelyet karjára kapott, írja a saját szemtelen szája rovására".

m Valamivel súlyosabb Paks mezőváros bí rajának (Nispl György) hasonló esete: őt Gál Sándor paksi földesúr verte el. A megye utasította a szolgabírót, hogy kísérelje meg az ügy békés elsimítását (ez az a gyakran említett complanatio), a földesúr viszont erre nem volt hajlandó: szerinte a bíró faragatlan és bárdolatlan ember, végtelenül hanyag a rábízott dolgokban is — és itt újra találkozhatunk a nemesi argumentummal! — a kapott két botütést köszönje szemtelen nyelvének, különben is — egyéb hibáiért az ún. albizottság tisztségéből már elmozdította. Itt elsősorban az képez figyelemre méltó momentumot, hogy míg a földek felmérését, az ún. dimensio^t irányító albizottsággal való szembekerülést, ha nemesről volt szó — szinte hőstettként ünnepelte a megyei közvélemény, nem-nemes esetében ezt is saját jogtalan magatartásának igazolására szóló érvként kezeli a földesúr.

187 Békés megegyezéssel fejeződött be a teveli molnár ügye, aki földesura (Dőry János, a simontornyai járás szolgabírája) ellen azért tett panaszt, mert a szerződést megszegve 15 forinttal felemelte az árenda összegét, elvette a malomhoz tartozó földeket és réteket, ezenfelül még meg is verte.

188 Rendszerint ez volt a befejezése a nem-nemes sérelmére elkövetett reális injuriának: egy faddi parasztasszonynak — testi sértés complanatio jaként — Csákányi János selyemtenyésztési felügyelő 5 aranyat számolt le „és ezzel az ügyet békésen elaltatta". Hasonlóképpen intézett el Forster szolgabíró egy elődjétől „megörökölt" panaszt: ebben egy nagydorogi paraszt sérelmezte, hogy a lengyelt uradalom tisztjei súlyosan ütlegelték. Az ügy megoldása: a felek békésen megegyeztek, a tiszt urak a megbeszélés során lefizettek 6 aranyat és átadtak 12 mérő gabonát, a kérelmező pedig visszavonta a keresetét.

189 A szolgabíráknak az igazságszolgáltatásban végzett munkája azonban nem merült ki a csavargók, tolvajok, garázda elemek, a becsületsértési és testi sértési ügyek elkövetői ellen lebonyolított eljárásban, számos — gyakran időt rabló — más feladatot is ők hajtottak végre. A szolgabírák kapták meg a megyétől az igazukat, jogukat kereső személyek keresetleveleit azzal a feladattal: állapítsák meg, hogy az abban előadottak megfelelnek-e a valóságnak, a vizsgálatról (tanúk kihallgatásáról stb....) tegyenek jelentést. Esetenkint az is előfordult, hogy a polgári peres felek perbeli vitatkozása, az allegáta-váltás a szolgabírón keresztül bonyolódott le, ő küldte meg az ellentétes érdekű félnek a járásában lakó pereskedő válaszait és viszontválaszait. Egy ilyen eset: Übel Miklós székesfehérvári kereskedő lovat vett Daróczy János paksi földbirtokostól. A ló 255