Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Hajdu Lajos: II. József igazgatási reformtörekvései és ezek végrehajtása Tolna vármegyében • 183

— hónapról hónapra megkövetelni a vizsgálat lebonyolításával megbízott alsó szervektől a munka folytatását, valamint az erről adott tájékoztatást." A Helytartótanács tehát ne elégedjék meg a királyi parancsok közvetítésével, hanem tartsa nyilván (vegye előjegyzésbe) a határidőket, kísérje figyelemmel a rendelkezések végrehajtását és amennyiben úgy találja: az ügy elintézését felelőtlenül húzzák el, az ezért felelős személlyel szemben alkalmazzon szankciókat, vonja meg az illető fizetését, vagy — a körülményektől függően — rendeljen el akár súlyosabb büntetést is.

62 Az elvi rendelkezés bekerült a királyi elvi rendeletek könyvébe (Königliches Normalbuch, No. 6.), így Gyönk parasztságának szívóssága — néhány év alatt tizenkétszer járt ebben az ügyben delegációjuk Bécsben!

63 — az egész ország paraszti lakosságának javára szolgált. A megyei igazgatás működésére jellemző másik példa viszont azt mutatja meg, hogy nemcsak jobbágyokkal, hanem néha nagytekintélyű és hatalmú mágnásokkal szemben is megengedte a megye magának a „packázást", ha a vezető tisztségviselői csoport érdeke történetesen ezt követelte meg. Gr. Apponyi Antalnak, Izmény földesurának határpere támadt a pécsi püspökséggel, Györe földesurával. A per a két község, illetve uradalom határán fekvő erdő hovatartozása miatt indult meg. A korabeli magyar jogi praxis alapján ilyen határviták esetén mindkét felet el kellett tiltani a vitatott birtokrész kiuzsorázásától (jelen esetben az erdőirtástól), végre kellett hajtani a helyszíni szemlét és ennek (valamint a többi bizonyítéknak) gondos mérlegelése alapján kellett a megyei törvényszéknek meghoznia ítéletét. Apponyi keresetét a megyei ügyintézés szokásos módszere szerint a völgységi járás főszolgabírája, jobaházi Dőry József kapta meg, ő azonban a birtokháborítás eltiltásáról szóló figyelmeztetést (admonitio) a püspökségnek nem küldte ki. Az 1784. nov. 22-én megkezdődött megyei közgyűlésen is csak arról tudott „beszámolni", hogy a kivizsgálást, minthogy neki is be kellett kapcsolódnia a gyönki vizsgálatba, valamint a népszámlálási feladatok végrehajtásába — nem tudta végrehajtani.

64 De nem sokáig késlekedett Dőry főbíró: 1784. december 3-án már megjelent a helyszínen, csak éppen a tárgyi bizonyítékok megszemlélésére nem volt hajlandó (szöges ellentétben a kialakult gyakorlattal), ő azt követelte, hogy a kérelmező azonnal állítsa elé az erdőpusztítást tanúsító szemtanúkat. Erre Apponyi emberei nem voltak felkészülve, a főszolgabíró viszont nem volt hajlandó betenni lábát az erdőbe, így a szemle lebonyolítására kiszállt bizottság dolgavégezetlenül feloszlott. Apponyi ezt az eljárást — teljes joggal! — sérelmesnek érezte és az uralkodóhoz fordult: kényszerítse rá „ezt az indulatos ifjoncot — amilyen Dőry főbíró" — feladatai megfelelő ellátására és kötelezze arra, hogy a pécsi püspökséget sub onere responsionis tiltsa végre el a jogellenes gyakorlat folytatásától. Apponyi néhány mellékletet is csatol kérelméhez, egyik a kivágott fák számának összegét tünteti fel (annak megjelölésével, hogy a favágók milyen neveket írtak fel a kitermelt fákra, tehát azok hihetőleg a megnevezett személyek tulajdonába kerülnek).

65 Egy másik — valamivel későbbi — beadványában Apponyi nemcsak a kivágott fa zár alá vételére vonatkozó (továbbá már régebben előterjesztett egyéb) kéréseit ismétli meg, újabbat is terjeszt elő: ne az alispán (Jeszenszky Sándor), valamint rokona, Dőry József végezzék el a vizsgálatot, hanem az uralkodó az ügy becsületes invesztigációját bízza érdektelen személyekre.

66 A megye ennek megfelelően intézkedett is: a vizsgálat végrehajtásával az 1785. január 28-án Szekszárdon megkezdődött megyei közgyűlés Kajdacsi Ferenc másodalispánt, továbbá az általa kijelölt szolgabírót és esküdtet bízta 204