Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Kisasszondy Éva: Az 1945-ös földreform Tolna megyében • 373

nács egyik cikke. „Eddig minden ún. földreform bizonyos ajándékozás, vagy jutalmazás jelleggel bírt. Ügy tűnt fel, mintha az állam bizonyos szolgáltatásokért juttatná fizetés fejében egyes embereknek a földet. A népnek kevés beleszólási joga volt. Tisztviselők intéztek mindent és a nép kénytelen volt elfogadni azt, amit adtak és ahogy adták. Ma más a helyzet. A bitorlók eltűntek és a nincstelen magyar parasztság birtokba veszi jogos tulajdonát. A földreform egész lebonyolítása a tervek készítésétől, a földek kiosztásáig az érdekeltek vállaira nehezedik.'" A cikk így folytatódik: „A feladatok megoldására az igénylők saját soraikból új szerveket választanak. A legnagyobb ezek közül a Községi Földigénylő Bizottság. Általában minden munka ezekre vár. A megyei és az országos bizottságok segítenek, jóváhagynak, tanácsot adnak, de a valóságos munkát nem ők végzik."* A Községi Földigénylő Bizottságok első feladata az volt, hogy összeírták az igénylőket majd az összeírási ívet háromnapos közszemlére tették ki. Ezt az érdekeltek megtekintették és panasszal élhettek. Bonyhádon április 3-án dobolták a következőt: „A községháza kapuján kifüggesztett földigénylők névsorát a lakosság tekintse meg. 3 napon belül lehet kifogást emelni azon földigénylők ellen, akik a múltban a Volksbund tagjai voltak, és nyilas érzelmű magatartcist tanúsítottak."

0 Igen fontos feladat volt annak az elbírálása, hogy ki jogosult földre? Habár a 600-as rendelet ezt pontosan felsorolja, de a gyakorlatban ez a keret rendkívül szűknek bizonyult. Sok helyen a falusi iparosok is bejelentették igényüket a földre, sőt legtöbb helyen be is kerültek képviselőik a Földigénylő Bizottságokba. Láttuk például, hogy a tolnai Községi Földigénylő Bizottságban mennyi kőműves foglalt helyet. Általában a legtöbb községben — különösen ott, ahol sok volt a kiosztható föld •— kezdetben tekintetbe vették az iparosok igénylését is. Ezek a falusi iparosok tulajdonképpen még nem léptek ki teljesen a paraszti életből. Mesterségük mellett megélhetésük egy részét a föld műveléséből biztosították. Sokuk nyáron mezőgazdasági munkát vállalt, szakmáját csak télen űzte. A Községi Földigénylő Bizottságok jogos igénylőnek ismerték el őket de a Megyei Földbirtokrendező Tanács és az Országos Földbirtokrendező Tanács eleinte sorra elutasította juttatási kérelmeiket. A szakcsi Községi Földigénylő Bizottság a következőket válaszolja a Megyei Földbirtokrendező Tanácsnak, amikor az kifogásolja, hogy Szakcson iparosok is kaptak földet. „Szakcs község földigénylő bizottsága valóban juttatott 8 iparoscsaládnak földet, családonként 2 és fél holdat... azonban ezek a családok mind olyanok, akik idáig is mint részesaratók, vagy részesművelők dolgoztak a kérdéses földeken, mert iparuk nem biztosítja számukra a megélhetést."

5 A nép jogérzete itt helyesen korrigálta a rendeletet, mert ezek az emberek valóban jogosultak voltak a földre. Decsen a Községi Földigénylő Bizottság eredetileg nem osztott földet az iparosoknak. Olyan nagy volt azonban a nyomás, hogy a bizottság három tagja megjelent a Megyei Tanácsnál, s kérték, hogy a tartalékterületből 1—1 hold földet adhassanak 30 decsi iparosnak. Ezek többsége eddig is bérelt földet, s bár Decsnek 6000 lakosa van, ezek is rászorulnak a földre, hogy ne kelljen mindent a piacról beszerezniük.

7 A Megyei Földbirtokrendező Tanács a tengelici Községi Földigénylő Bizottság juttatási tervezetét azért dobta vissza április 12-én, mert a felosztásnál 420