Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Kisasszondy Éva: Az 1945-ös földreform Tolna megyében • 373

a szervek, amiket nekik maguknak kell szigorúan kézben tartani, ellenőrizni. Azt is nagyon jól tudták, ezt a harcot nekik maguknak kell megvívniuk, az ő nagy történelmi vizsgájuk lesz „cselekvőképességből, határozottságból, emberségből, bölcsességből, demokráciából és még sok minden másból."

3 Sokan átérezték ekkor azt a gondolatot, amit Veres Péter így örökített meg: „ ... itt vagyunk az új történelem kapujában, és hajh, jól kell csinálni a dolgunkat! Jobban, mint eddig bármelyik osztály, eszme, párt, vagy felekezet embereinek, mert mi már nem háríthatjuk a rossz kormányzás, a hozzá nem értésből, vagy a nemtörődömségből eredő bajokat és károkat az alattunk levő tömegek vállaira, mert nincs alattunk semmi, csak a feneketlen történelem, az ismeretlen jövendő."* Mik voltak azok a tapasztalatok, melyek segítségével ezt a feladatot jól el tudták végezni? Mik voltak azok a forradalmi hagyományok, melyeknek emléke támaszt jelentett és irányt mutatott a nehéz munkában, harcban? Először erre a kérdésre próbálunk választ keresni. „A nagybirtok és a parasztság pere évszázadokon keresztül folyt, ítélethozatalra azonban mégis csak akkor kerülhetett sor, amikor az agrárkérdés szervesen és felbonthatatlanul összefonódott az egész ország előtt álló, nagy történelmi sorsfordulókkal, amikor a közvetlen paraszti célok és az ezek megvalósítására önmagukban elégtelen paraszti erők, az elavult társadalmi rend, termelési mód, vagy ezek maradványai megdöntésére felsorakozott meghatározó történelmi erőkkel találkozott."

5 Az első ilyen találkozás, amikor a parasztság sorsa szorosan összefonódott a történelem fő sodrával, 1848-ban következett be. Ekkorra nálunk is megértek már a feltételek a feudalizmus felszámolására. A polgári forradalom azonban sajátos történelmi fejlődésünk következtében nem oldotta meg teljesen és gyökeresen a feudalizmus elsöprését. A fejlett polgárság hiánya miatt a liberális nemesség vezette a polgári forradalmat. Ennek a rétegnek nem volt érdeke az agrárkérdés radikális megoldása. Habár a forradalom következtében a jobbágy—földesúri viszony megszűnt, de földet csak a volt telkes jobbágyok kaptak, a zsellérség gazdasági helyzete lényegesen nem változott. A polgárosodó nemességnek nem állt érdekében a nagybirtok megszüntetése, mely önmagában is feudális maradványt jelentett, és egy sor más feudális kötöttséget vont maga után. „Igaz, hogy a polgári forradalom elhárította a mezőgazdaság tőkés fejlődése elől a legfontosabb feudális gátakat, de egyben el is torlaszolta a paraszti követelésekben rejlő, a feudális nagybirtok szétzúzása alapján kibontakozható, szabad paraszti típusú tőkés fejlődés lehetőségét (amely egyben a polgári viszonyok maradéktalan kibontakozását jelentette volna), s a forradalmi közjáték ellenére is a junker típusú, feudális nagybirtokra épülő tőkésedéshez teremtett bizonyos lehetőségeket."* Az 1853-as császári pátens rögzítette ezt a helyzetet: konzerválta a nagybirtokot és számos feudális maradványt, így például a robot bizonyos fajtáit is meghagyta. A nagybirtokrendszer szétzúzása, a föld paraszti kézre adása olyan feladat maradt, mely áthúzódott a XX. század közepére. A földosztás követelése a megmozdulásokban néha elemi erővel tört ki, máskor a felszínen csak a napi bérkövetelések mezében jelentkezett, de majdnem száz évig a magyar társadalom minden problémájának mélyén a földkérdés megoldatlanságából származó visszásságok rejtőztek. A parasztság mozgalmaiban az első pillantásra bármilyen közvetlen cél is látszott, de kimondva, vagy kimondatlanul mindig ott 374