Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Kisasszondy Éva: Az 1945-ös földreform Tolna megyében • 373

égett a vágy a jogos tulajdon megszerzésére. Nemzedékről nemzedékre adták át a földosztás jelszavát. Ha nekik nem sikerült azzal vigasztalták magukat, „majd a fiam, majd az unokám kiosztja a földet." A parasztság szemében a föld a felemelkedést jelentette, nem kizárólag gazdasági téren, hanem szellemi, kulturális vonatkozásban is. Ilyen szempontból a földosztás nemcsak célként, hanem eszközként jelentkezett: a nyomor, a létbizonytalanság, a reménytelen élet felszámolásának eszközeként. A kiegyezés után néhány évig a Monarchiában átmenetileg kiegyensúlyozott volt a helyzet, a gazdasági és társadalmi életben. A 60-as, 70-es években virágzó agrárkonjunktúra látszólag enyhítette a parasztság helyzetét. A munkaerő-felesleg nem állandósult még, a vasútépítések, vízszabályozási munkálatok felszívták a nincsteleneket. A 80-as években azonban, amikor az amerikai búza betört az európai piacokra, óriási dekonjunktúra keletkezett. A földbirtokosok veszteségeik pótlására a munkabéreket nyomták le a minimumig. A nagy kubikosmunkák is befejeződtek, az elbocsátott dolgozók visszatértek szülőfalujukba, mivel a gyáripar nem volt olyan fejlett, hogy a munkaerő-felesleget felszívta volna. „Visszakényszerülve a falu szűk határába, a szűkösnél is szűkösebb kenyérért, meg kellett előbb küzdeniük sorstársaikkal, majd az egész úri világgal. A sorstársakkal való küzdelem volt talán a legkeservesebb. Erős licitálás folyt itt a munkaerőre, a munkabérre, s a licitálás itt soha nem felfelé, hanem mindig lefelé igazíttatott; s ezerszer vesztes volt az is, aki az utolsót tette."

1 A nagybirtok túlsúlya, a mezőgazdasági népesség magas arányszáma, és az extenzív termelés miatt állandósult a munkanélküliség falun. ,,E körülmény a minimálisra szorította a munkabéreket, s milliókat tartott állandó létbizonytalanságban."* A falusi szegénység előtt három lehetőség volt: vagy választja az ellenhatást, vagy kivándorol, vagy felveszi a harcot a fennálló viszonyok megváltoztatásáért. Vesztenivaló nem volt sok, éppen ezért a 80—90-es években egyre viharosabb erősségű megmozdulások gyengítik az amúgy is válságokkal küzdő Monarchiát. Egyre többen választják a harcot, mivel ez volt az egyedüli reális lehetőség sorsuk gyökeres megváltoztatására. A század végi szegényparaszti megmozdulásokban több irányzat fonódik össze. Egyrészt a napi helyzeten javítani akaró sztrájkok ugrásszerű növekedése figyelhető meg, de itt is kimutatható a legtöbb esetben végső célként a föld megszerzésének vágya. Másrészt megjelennek a szocialista jellegű mozgalmak, melyek ahogy szélesednek, úgy fonódnak egyre inkább össze különböző földosztó irányzatokkal. Az agrárszocialista mozgalmakat és a földosztó törekvéseket a napi követelések és a rendszerellenesség forrasztotta egybe. Tolna megyében is a 90-es években megindul a mezőgazdasági munkások mozgolódása. 1894 júliusában adja hírül a Tolnavármegye című újság, hogy a Felső-Ireghez tartozó Békapusztán sztrájk tört ki: „Béka pusztán több munkás, a nélkül, hogy valami alapos okát tudták volna, adni, beszüntette a munkát. Ezeket a bérlő rögtön elbocsátotta, a többiek pedig a megjelent csendőrök rábeszélése folytán békésen ismét munkába állottak, a nélkül, hogy valami zavargást előidéztek volna."

9 Ez a megmozdulás még teljesen spontán lehetett. Már a csendőrök puszta megjelenésére és a kevés kenyértől való elesés gondolatára a többség jónak látta a munka folytatását az előző feltételek mellett. Persze, hogy a csendőrök „rábeszélése" mennyire volt békés, és mennyire tették nyomatékossá a szuronyok, azt el lehet képzelni. 375