Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

vezete, mely egyben felhívta a városban működő szülésznőket és az egészségügyi szervezetekben dolgozókat, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

5

'' Az orvosok viszont — a főispán előzetes megkérdezése után — pár nappal később, június 21-én 31 taggal alakították meg csopjortjukat és hívták soraikba a szekszárdi és környéki orvosokat." Hasonlóan erre a kasztrendszer-jelenségre utal a „Mezőgazdasági Szellemi Munkások Szabad Szakszervezetének" meghívója is.

56 E két — és nem egyedülálló — példával arra kívánunk rámutatni, hogy a szakszervezetnek, mint szakképviseleti szervnek jelentőségét az alkalmazottak helyesen látták meg, mégis a szakképzettség, a magasabb iskolai végzettség polgári értelmezése differenciálta a ma már összefogó erőket. Az MKP központi vezetősége felmérte a szétdaraboltság veszélyét. A párt országos értekezlete határozatot hozott a kommunisták szakszervezeti munkájáról. Ebben kimondta: „Küzdjek le a helyenként jelentkező szakszervezeti különállásra irányuló törekvéseket, és biztosítsák az országos szakszervezeti vezetőségek és a Szakszervezeti Tanács vezetését és tekintélyét."

07 Szükségtelennek tartjuk a már korábban elsőként megalakult szakszervezeti csoportok után az újabban alakultak felsorolását. Általánosságban megjegyezzük, hogy a munkásszakszervezetek a pártok megalakulásával együtt, egyes pártokat meg is előzve jöttek létre, őket a pedagógusok, majd mint láttuk az orvosok követték. A szakszervezetek megalakulását nemcsak a szervezők segítették elő, sok apró jelből arra tudunk következtetni, hogy a dolgozók is igényelték ezek létrehozását. Itt nemcsak érdekképviseletet kívántak elnyerni — bár ennek jelentősége az infláció, a legszükségesebb közszükségleti cikkek hiánya is megadta alapját — de ismét a visszamaradt írásos emlékek összevetése, visszaemlékezések alapján egy másik, ez időszakra igen jellemző rugót is látni vélünk. Az, hogy az ország demokratikus vezetése a koalíciós együttműködésre épült fel — már erről tettünk említést — ha nem is kötelezővé, de a közéletben, hivatalokban, intézményekben, elsősorban az állami apparátusban részt vevők részére kívánatossá tette a „valahova" tartozást. Ekkor igen sokan voltak még, akik a múltbeli megszokásból, politikai tájékozatlanságból, vagy éppen a jövő iránti bizalmatlanságból nem akartak, vagy nem mertek demokratikus pártban tagságot vállalni. A szakszervezetben viszont a pártonkívülieknek is volt helyük, ezt igen helyes taktikával a szervezők kellően ki is hangsúlyozták. Sokan, akik bizonytalanok voltak, úgy érezték az egyéb haszon mellett ezzel „eleget tettek" demokratikus állásfoglalásuk kifejezésének. Jellemző, hogy az újság elmarasztalta a városi tisztviselőket, mert az alakuló gyűlésen a 82 érdedekelt közül csak 29 jelent meg. „Talán nem tudják még eléggé, hogy a saját érdeküket szolgálná a szakszervezetük? Vagy talán még mindig politikai pártnak gondolják a Szabad Szakszervezetet és félnek a „visszajövő" németek bosszújától?" — veti fel keményen a kérdést a cikk írója.

58 E kirívó példa egyedülálló volt, nem sokkal később a városi apparátusnál is jól működő szervezet tevékenykedett. Június 3-án volt Szekszárdon az első szakszervezeti seregszemle Kossá István jelenlétében. Kifejtette, hogy míg a Horthy-rendszerben a szakszervezet tevékenysége korlátozott volt, a felszabadulás óta politikai tényezővé vált. Elsősorban az üzemi bizottságok révén irányítja az ország gazdasági életét. Kitért a fizikai és szellemi munkások közötti bizalmatlanság megszüntetésének szükségességére, beszélt a kötelező szakszervezeti munkaközvetítés bevezetésének közeli megteremtéséről, majd „ . . . Beszélt ezután a politikai kérdésekről, ostorozva a kétkulacsosokat, akik az amerikai nagybácsit várják." Kossá István tájékoz302