Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

A pártok és a tömegszervezetek megerősödése Már korábban rámutattunk arra, hogy a felszabadulást követő időben a pártélet kialakulását több tényező hátráltatta. Elsősorban hivatkoztunk az „egypártrendszerreF' kapcsolatban kialakult teljesen téves és alaptalan elképzelésekre, másodsorban pedig arra, hogy az MKP a felszabadulás előtt már hosszú ideje, aktív tagjainak letartóztatása, internálása miatt nem végezhetett. Az SZDP-nek viszont Pécs-centrális eddigi szervezete a közlekedési korlátozások miatt szintén teljesen új hálózati és szervezeti felépítést kívánt. A Parasztpárt programjának ismerete nélkül — elsősorban a bonyhádi járásban — a kisgazdapárt fiókpártjaként indult. Ezt Cser Sándor megérkezése után rögtön átlátta. E párt politikai célkitűzéseinek közismertté válása után — kb. április táján — lehet beszélni komolyan tartós szerveződéséről. Ennek a forrásban, kialakulóban lévő állapotnak tulajdoníthatjuk, hogy az első politikai jellegű fellépések, így március 15, május 1. általában a Függetlenségi Front égisze alatt történtek és az ezeken elhangzott politikai megnyilatkozások alig-alig tértek el egymástól és egyáltalán nem, vagy csak burkoltan utaltak a pártok között fennálló nézetkülönbségekre. Több körülmény volt, ami a politikai kibontakozást — a fentieken kívül — hátráltatta. Nem volt tisztázott az állami alkalmazottak pártba lépési lehetősége. Az SZDP dombóvári szervezete 1945. január 8-án kérdést intézett a pénzügyigazgatósághoz, kiadta-e a körrendeletet az alkalmazottak pártba lépésének lehetőségéről. A pénzügyigazgató, mint politikai jellegű kérdést áttette a főispánhoz, aki azt válaszolta a dombóváriaknak, hogy e kérdés szabályozása nem tartozik hatáskörébe, forduljanak a pénzügyminiszterhez.

17 A kormány ezt a kérdést március 24-én az 538/1945. ME. sz. rendeletben szabályozta.'

8 E szerint a közszolgálati alkalmazottaknak demokratikus politikai pártba, ilyen politikai szervezetbe, vagy a szabad szakszervezetbe történő belépése korlátozás alá nem esett. A minisztereket, államtitkárokat, főispánokat, valamint más politikai vezető állást betöltőket kivéve tiltotta a rendelet hivatalos helyiségben, vagy hivatali ténykedés közben a párt jelvény viselését. Az ítélőbírák tekintetében a pártbalépést, valamint a gyűléseken való megjelenést ugyan megengedték, de a bírói függetlenség és pártatlanság polgári felfogásának szellemében a saját szakszervezetükben betöltött tisztségek viselőitől eltekintve politikai tisztségviseléstől eltiltotta, pártmegbizatást, pártszervezést nem végezhettek, népgyűléseken nem szólalhattak fel. Ezzel tehát a Bethlen—Peyer paktumban lefektetett kompromisszum a közalkalmazottak, vasutasok, postások, egyáltalán az állami alkalmazottaknak a baloldali megmozdulások szervezéséből való önkéntes kihagyása megszűnt és megnyílt részükre az aktív polítizálási lehetőség. A két munkáspárt akcióegységéről korán értesült a megye közönsége. A dombóvári újság február 3-i számában „Pártközi megegyezés a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt között" címmel debreceni forrásra hivatkozva közölte, hogy a két párt központi bizottsága megállapodott a reakció elleni harcban való együttműködésben. Erre — mint a lap írja — egy hattagú bizottságot választottak, melynek feladata a két párt véleményének öszszehangolása a függetlenségük és saját programjuk fenntartása mellett."' E megyei viszonylatban igen korán megjelent közlés kétségtelenül pozitív hatású volt. A két párt akcióegysége — egyes SZDP-képviselők egyéni felfogása ellenére is — a kritikus kérdésekben mindig ér vényesült. 19* 291