Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

körében. A rendelet intézkedett valamennyi tényleges szolgálatit teljesítő közalkalmazott, vagy ilyennek tekintendő személy 1939. január óta folytatott magatartásának igazolásáról. Az igazolás alapját a jogszabály egy fél mondatban állapította meg: azt kellett vizsgálni, hogy az érdekelt fenti időponttól tanúsított magatartása sértette-e a magyar nép érdekeit. Bizonyítás alapjául szolgált az eljárás alá vontak által beadott fenti időszakra vonatkozó nyilatkozat, a szerv képviselőjének részvétele az igazoló bizottságban, valamint a közhírré tétel, mely alapján bárki szóban, vagy írásban nyilatkozatot tehetett az illető magatartásáról. A bizottság döntései a következők lehettek: igazolta az illetőt; népbíróság elé utalta ügyét: megfeddte; áthelyezésre ítélte; vezető beosztástól elzárta, vagy előléptetéstől 1—5 évre eltiltotta. Közvetlen hátrányos következményt csak a népbíróság elé utalás jelentett, az ellen ugyanis fellebbezéssel élni nem lehetett és a népbírósági eljárás lefolytatásáig az illető közszolgálatot nem végezhetett. Az előléptetést kizáró, vagy áthelyező határozattal szemben a terhelt fellebbezést nyújthatott be a szakminiszterhez, ez halasztó hatályú volt. További támadható pontja volt a rendeletnek, hogy azokat, akik munkahelyüket nem hagyták el, vagy oda 1945. január l-ig visszatértek, ha ellenük a közhírré tétel után bejelentés nem érkezett és a bizottság egy tagja sem emelt ez ellen kifogást, a bizottság zárt ülésen tárgyalás mellőzésével igazolta. A bizottságot a demokratikus pártok és a főispán alakította meg. A tagokra a pártok, nemlétükben az érdekképviseletek 5—5 személyt jelöltek, akik közül a főispán sorsolta ki a bizottság tagjait. Ezek maguk közül választottak elnököt, s meghívtak a bizottságba egy jogi szakértőt, valamint az eljárás alá vont hivatalának egy képviselőjét. A rendelet és annak végrehajtása, valamint az igazoló bizottság munkája iránti elégedetlenségnek kétségtelenül meg voltak a jogos politikai és érzelmi alapjai. Különösen a német megszállást követő időben a közvélemény, elsősorban a baloldali, haladó erők számon tartották azokat a személyeket, akik fokozottan kiszolgálói voltak a náci érdekeknek, a népelnyomásnak, népirtásnak. Ezek felszabadulás utáni felelősségre vonása nem volt kétséges. A közvélemény azt várta el, hogy ez a felelősségre vonás szigorú és következetes lesz. Valójában, mint látni fogjuk nem ez lett belőle és végül is a kormány április végén újra szabályozta az igazolási eljárást és a 15 1945. ME. sz. rendeletet hatályon kívül helyezte.'" E szabályozásra később visszatérünk. Az első szabályozással kapcsolatban azonban egy-két megjegyzést kell tennünk a megyei vonatkozásokra. Megalkotásánál a debreceni kormány azokból a viszonyokból indult ki, melyet az addig felszabadult területekről szerzett információk alapján fel lehetett tételezni. A Dunától keletre eső területekről igen erős volt a kiürítés és a lakosság, ezek között a tisztviselő réteg elmenekülése. Az az intenció tehát, mely külön elbánásban részesítette a helyükön maradókat, vagy oda hamarosan visszatért személyeket, ebből a szempontból elfogadható, helyükön maradásukat már a megbízhatóság egyik jelének tekintették a jogszabály alkotói. A másik — ehhez kapcsolódó szempont — a közigazgatás elnéptelenedésétől, a szakemberhiánytól való aggodalom. Addig, míg a keleti országrészre ez jellemző volt. a Dunántúlon aligha. A kormány még az újraszabályozás előtt is arra kényszerült, hogy ezen a helyzeten változtasson, legalábbis a vezető beosztásokat illetően. A közigazgatás rendezéséről szóló áprilisi szabályozás újraválasztást rendelt el az alispáni, járási főjegyzői, polgármesteri, községi bírói és jegyzői állásokra, még akkor is, ha ezek igazolása megtörtént.

68 Ennek folytán történt sok, az igazolási eljáráson átment személy leváltása. 277