Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

hez feltétlenül nem kapcsolódó szakszervezeti megmozdulások, tömörülések, semmi esetre sem a munkáspártok pozícióját gyengítették, hanem inkább a „tartaléksereget" képezték. Inkább az utóbb említett két párt támogatóinak számát csökkentették. A szakszervezetek által a nemzeti bizottságokba, képviselőtestületekbe és más új szervekbe delegált párton kívüli tagok jó része rövidebb-hosszabb idő után a három haladó pártban található, jóllehet korábban pártpolitikával foglalkozni nem kívántak. Ez is a nemzeti bizottságok tevékenységének alapvető politikai jellegéből vezethető le. Állásfoglalásunkat — melyeket igyekeztünk mind dokumentumokkal, mind irodalmi fejtegetésekkel kellően alátámasztani — vitaindítónak tartjuk az egyrészt a dunántúli fejlődés történeti átértékeléséhez, másrészről az 1945. január 4. után működést kezdett nemzeti bizottságok tevékenységének „helyretételéhez". Két illetékes állásfoglalással zárjuk e fejezetünket: A jogtörténész Csizmadia Andor állásfoglalása e kérdésben: „A nemzetgyűlés megalakulásával és a központi államigazgatási szerv, az Ideiglenes Nemzeti Kormány megválasztásával a nemzeti bizottságok eddigi kizárólagos jogköre megszűnt még azelőtt, mielőtt a hatáskör tulajdonképpen kibontakozhatott és szabályozást nyert volna. Ismerjük azonban ez időből is a nemzeti bizottságok hatalmi tevékenységének olyan dokumentumait is, amelyek megvilágítják, milyen rendkívül széles hatáskörrel rendelkeztek /

,833 Szabó Bálint, a korszak kitűnő ismerője, történész szemmel a következőképp látja a nemzeti bizottságok problémáját: „Áprilisban sor kerülhetett a baloldali erők pozícióinak erősítésére, a kormány részbeni átalakítására, gazdasági, újjáépítési problémcik kerültek előtérbe, így a nemzeti bizottságok szerepe, jelentősége csökkent. Ugyanakkor megerősödött a szakszervezeti mozgalom, megalakultak más népi szervek, az üzemi, földigénylő, termelési bizottságok, ezek tevékenysége konkrétabban segítette az újjáépítési terveket, mint a nemzeti bizottságok tevékenysége. Ugyanakkor rá kell mutatni arra is — írja Szabó Bálint —, hogy az üzemi bizottságok és a szakszervezet szerepének növekedése nem tölthette ki azt az űrt, amely a nemzeti bizottságok hatalmi, majd politikai ellenőrző szerepének csökkenésével keletkezett. A munkásosztály átmenetileg pozíciókat vesztett a közigazgatásban, az államhatalom helyi szerveiben. Ez bizonyos erőforrásoktól fosztotta meg a munkásosztályt az újjáépítésért és a hatalomért vívott harcban."

33

' A nemzeti bizottságok tehát a kormány megalakulása után és a jogszabályok rendelkezése mellett — néhol talán ellene is — meg nem merevedett határok között a népi demokratikus átalakulás szervei, tehát forradalmi szervek voltak és akartak is maradni. Az áprilisi végleges visszaszorítás pedig kimutatta, hogy az hatalmi és pozicionális visszaesést jelentett, a bürokrácia előretörésére adott lehetőséget. Semmi adatunk nincs arra, hogy a dunántúli, köztük a Tolna megyei nemzeti bizottságok tevékenysége is ne éppen úgy segítette, vitte volna előre a népi demokrácia győzelmét a „szocializmus küszöbéig", mint más országrész, más megyék ugyanilyen szervei, csupán azt lehet megállapítani, hogy e szervek rnás körülmények között működtek. A koalíciós politika — ezzel az MKP vezetői is tisztában voltak — a politikai fejlődést lassította. Ezért következett be az ország teljes felszabadulása és az európai háború befejezése után az újjáépítési és gazdasági feladatok előtérbe helyezése, mert a további haladó politikának megvalósításához a gazdasági alap megteremtése volt az elsőrendű feladat. A fasizmus feletti teljes győzelem megszüntette a „koalíciós kényszer" elsőbbrendűségét, a népi demokratikus forradalom új szakaszába kellett az 261