Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

Puskás Attila: Történelmi fordulat Tolna megyében 1944-1945-ben • 55

Korán megkezdődnek a „koalíciós'' küzdelmek. E harc két szakaszát láthatjuk. Az egyik szakaszt, amikor a bizottságok összeállítása áll a központban. Az MKP és SZDP sok közös akciója bonyolódott le. Középpontban a PDP, a szakszervezetek, a parasztszövetség és a pártonkívüliek részvétele áll, majd a második szakaszban előtérbe került a pártok delegáltjainak aránya. A szakszervezetek elérik a pártokkal azonos képviseletet, a vegyes foglalkozású helyeken a számarány egyformán alakul, még a szekszárdi kisgazdáknak is meg kell elégedni a törvényhatósági bizottsági vitában az 1 fős eszmei többséggel, de ezt rajtuk kívül a baloldal kiharcolja a szakszervezeteknek is. Hosszú, céltudatos harccal így az MKP messze nagyobb szerephez jut, mint tagságában jelentősebb kisgazda, vagy a polgári elemekkel is feltöltődött SZDP. Sikerült a polgári beállítottságú pártokon belül kialakítani a jobboldal és a baloldal ellentétét. Dulin, aki egyes szubjektív vélemények szerint a haladást fékezni akarta, nyíltan szembeszállt a bizottságban egyes párthíveivel, barátaival, így Makray préposttal, dr. Tóth Sándorral az internálások ügyében, a rendőrség átszervezésénél a másik, „vitéz" Makray felcserélését a kommunista Chmelárnéval tudomásul vette. A dombóváriak a nyilas-századdal, a Dőrygyárba befurakodott kispolgári elemekkel, a „hölgyekkel és kisasszonyokkal", a gyár mentőakciót kísérlő vezetőivel szemben folytattak eredményes harcot. Tudatos és csaknem mindig az MKP, vagy az SZDP által kezdeményezett új tárgyalási és megegyezési forma: a pártközi értekezlet. Ez a nem munkáspártok egyes tagjainak állandó sérelme, igen célravezetőnek bizonyult és előremutatott. A polgári pártok 4—5 pártonkénti képviselője, ha az alapvető kérdésekben egyformán is gondolkozott, de másképpen fogta fel a koalíció lényegét, és voltak szép számmal közöttük, akiknek tevékenysége középpontjában — bármiféle kérdésben — a haladás akadályozása állott. Szinte az látszik, hogy a józan gondolkodású, valóban demokratikus és a fejlődés tényeit belátó kisgazdák, egyes SZDP-tagok, sőt a PDP egyes tagjai is szívesebben választották a kész javaslatok előterjesztését és a kialakult megoldás után már a demagóg szónoklatok, vagy hajuknál fogva előreráncigált érvelések már csak az ülések időtartamát nyújtották meg. Több egyedi esetből lehetett látni már ebben az igazán kezdeti, kiforratlan időszakban a kisgazdapárt és az SZDP kettészakadásának előjeleit, a PDP létjogosultságának átmeneti jellegét. A nemzeti bizottságok segítették az ipari termelést; a mezőgazdasági munkát nem egyszer közvetlen irányításuk alá vonták. Az iparilag fejlettebb községekben az üzemi bizottságok megalakulását segítették, részt vettek a bérezési és beszerzési problémák konkrét megoldásában, nem egyszer mint közvetítők léptek fel. A munkaadókat meghátrálásra szorították úgy a termelési és bérezési kérdésekben, mint politikai vonalon — ezekre sok példát hoztunk fel. Szociális téren mozgósítási munkát végeztek a Nemzeti Segély akciójában, a fővárosi gyermekek befogadásában, a hazatért zsidók megsegítésében és több helyen a hűségmozgalom tagjainak támogatásában is. Kezdeményezőként igen gyakran felléptek, nem egyszer országos szintű szervek felé: Itt a Taksonyi-féle beszolgáltatási alapra, valamint a bonyhádiak „hivatalos élelmiszer-csere'* elgondolására utalunk, a robotmunkával sújtott szegényebb sorsúak részére Bátaszéken az iparosok által végzett ingyen munka érdemel említést. Egyedülálló a dunaföldváriak állásfoglalása, hogy a főispánnal való közvetlen kapcsolat hiánya miatt maguk megalakították az igazoló bizottságot, elkezdték a közélet megtisztítását és ehhez utólag kértek főispáni hozzájárulást. 259