Tanulmányok Tolna megye történetéből 4. (Szekszárd, 1972)

K. Balog János: Tolna megye felszabadítása • 5

állomásozó hitlerista egységeket a Dunának szorította, amelyeknek nem volt idejük a folyam jobb partjára menekülni, északi irányban sem tudtak kitörni, végül is megadásra kényszerültek. A Duna — Tolna megye keleti határa — ettől kezdve több mint egy hónapon át az arcvonalat képezte a szovjet hadsereg és a hitlerista egységek között. A német hadvezetés erős védelmi vonallá építette ki a Duna jobb partját. Jól használta ki azt a földrajzi helyzetet, hogy a Duna jobb partja általában magasabban húzódik,'

7 sok kisebb-nagyobb domb található a folyam partján, ahonnan a keleti parton levő távolabbi pontok is jól ellenőrizhetők, tüzérségi tűzzel, gyalogsági fegyverekkel is hatásosan támadhatók. A Duna jobb partján kiépített, két, vagy háromsoros futóárokrendszerrel összekötött tábori jellegű védőállások hatékonyságát növelni akarván, munkaszolgálatosokkal és a környéken lakókkal szeptember végén, október elején a folyam bal partján levő erdőkben 20—30 méter széles sávban kivágatták a fákat, hogy a közvetlen partvonalat még jobban megfigyelhessék. A védelmi vonal kiépítését körletek szerint végezték. A Duna Tolna megyei szakaszán két védőkörlet alakult ki. A Dráva torkolatától Paksig tartó térségben az 1. magyar folyami dandár tevékenykedett azzal a feladattal, hogy megakadályozza a szovjet hadsereg átkelését a Dunán. A Pakstól északra levő szakaszon védő egységeknek (a VII. hadtest 23. hadosztálya Paks—Dunakömlőd —Madocsa—Bölcske térségben helyezkedett el) a Dunaföldvárra támaszkodó Solt—Dunaegyháza térségét magába foglaló hídfő védelme, valamint a hídfőből kezdeményezett kisebb-nagyobb támadások indítása volt a fő feladatuk. Október 29-én indult meg a szovjet csapatok budapesti hadművelete. Ennek keretében a 2. Ukrán Front 46. hadserege azt a feladatot kapta, hogy a Duna—Tisza közén előnyomulva, délről közelítse meg Budapestet. Ezért a 46. hadsereg Baja felszabadítása után tovább tört északi irányba. A Dunához közel eső községek közül október 29-én a felszabadító seregek kezébe került Érsekcsanád, Sükösd, Fájsz; október 30-án pedig a felszabadult községek sorában volt már Bátya és Ordas község is.

48 A német hadvezetés terveket készített a szovjet hadsereg előretörésének megállítására, a szovjet tiszai hídfők felszámolására és a Duna—Tisza közének visszafoglalására. Ezt bizonyítja a többi között Hans Friessner vezérezredes parancsa is,

49 amely arra adott utasítást, hogy Dunapataj, Kecskemét, Űjkécske vonalában meg kell állítani a 46. hadsereget, ezt követően pedig vissza kell vetni egészen Szegedig. A parancs végrehajtása érdekében az említett vonal térségében a németek erős védelemre rendezkedtek be.

50 De a gépesített szovjet hadsereget nem lehetett feltartóztatni. A Dunapataj —Kecskemét közötti megerősített német vonal kártyavárként omlott össze. Dunapataj október 31-én, Kecskemét pedig november 1-én került a szovjet hadsereg kezére. Ugyancsak november 1-én szabadult fel Harta község is." E harci sikerek eredményeként november 1-ére elérték a Madocsa—Bölcske magasságának megfelelő térséget a Duna bal partján, a Duna—Tisza közén.

52 Ez viszont azt is jelentette, hogy a szovjet hadsereg megszerezte a Duna—Tisza közén lévő, Budapest felé vezető valamennyi főútvonal feletti ellenőrzést, délkeletről, délről megközelíthetővé vált hazánk fővárosa.

53 A németek szívósan védekeztek. A szovjet haderő előretörését akadályozta, hogy a németek Dunaföldvárra támaszkodva Solt—Dunaegyháza körzetében megerősített hídfőt alakítottak ki. Páncélos erőkkel innen igyekeztek csapásokat mérni az északi irányba előretörő 2. Ukrán Front 46. hadseregére. 21