Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Sárvíz mellékének Fejér és Tolna megyei része egymástól eltérő. Elsősorban méreteiben látható ez a különbség. A délebbi szakaszon érvényesülnek a Sió és a Kapós vizének felszínformáló, völgyalakító erői is. Ezért a délebbi völgyszakasz keskenyebb és mélyebb az északi résznél. Simontornya és Cece között a Sárvíz és a Sió—Kapós egyesülésénél az: attól északra kb 2 km-re összeszűkült völgy 6—8 km-esre kiszélesedik, majd ez a szélesség Rácegres—Bikács vonaláig fokozatosan 5 km-re csökkent és valamivel lejjebb már alig 3 km, de Nagydorogtól Kajdacsig már ismét 5-re nő. Kölesdtől Szedresig a völgy átmenetileg 3—4 km szélességűre csökken, majd ettől délre 10 km-esre kitágul." A Sárvíz medrét követő bővülŐ-keskenyedő síkságot két oldalról löszfalak zárják közre, amelyek közül a nyugati, a Hegyhát a magasabb és meredekebb, amelynek peremét a szabályozás előtt több helyen alámosta a folyó. A fennsík lábánál mint a lánc szemei, vonulnak északról dél felé a hosszan elnyúló homokbuckák. A Sárvíz bal parti részén, ingoványos környezetből kiemelkedő halomsoron telepedtek meg a falvak: Cece, Vájta, Bikács, Györköny, Dorog, Kajdacs.

14 A vízben feltűnően szegény Mezőföldön szinte oázist jelentett a Sárvíz völgye. A folyó vízszintjénél egyes helyeken száz méterrel magasabb fennsíkon egyetlen nagyobb vízfolyást sem találhatunk. A vízátbocsátó talajú fennsík a kevés csapadékot hamar beissza és a mélyre lefolyó talajvíz már a Sárvizet táplálja. Még forrás is csak elvétve akad.

15 Feltételezhető ezek alapján, hogy a középkorban a Sárvíz-völgy települóssűrűsége a körülötte elterülő vidékét jelentősen felülmúlta. Wosinsky is ezt a következtetést vonta le — a korábbi időkre vonatkozóan — a régészeti lelőhelyeket összesítő térképe alapján.

16 Sajnos nem állt módunkban terepbejárásainkat a fennsíkra is kiterjeszteni, így középkori régészeti topográfiai gyűjtés hiányában legfeljebb feltételezhetjük, hogy Wosinsky megállapítása korszakunkra is vonatkoztatható. A Mezőföld talajtani vizsgálata alapján a következő érdekes következtetésekre jutott Kogutowicz Károly: „Ezen mezőségi talajon soha nem állt erdő. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Mezőföld legnagyobb részén pusztaság honolt minden időben... Hosszú völgyekben, elsősorban a Sárvíz egész terjedelmében az úgynevezett réti talajokkal találkozunk, agyagokkal, tőzegfölddel és szikesekkel. Fontos a talajtannak ez a megállapítása; ebből ugyanis az következik, hogy a Dunántúlnak ez volt az egyetlen nagy kiterjedésű olyan területe, melyen erdő az ember terjeszkedésének útját nem állta. Itt sokkal könynyebben lehetett a földművelésre áttérni, mint a sűrű erdőrengetegek birodalmában, ahol kezdetleges eszközökkel az erdőirtás roppant fáradságos művelet volt. Egyben itt korlátlan lehetőségek álltak rendelkezésre az állatok legeltetésére, kivált a vizenyős területek közelében. Ez utóbbiakon egyébként voltak valamikor terjedelmes tölgyesek is."" A Sárvíz völgyének talajminősége a mai agrotechnika számára is nagy nehézségeket jelenthet, mert az új monográfia ezt a részt tartja gazdaságföldrajzi és területtervezési szempontból a Mezőföld talajtanilag legkevesebb hasznot ígérő területének: „A Mezőföld többi részén együttesen sem mutatkozik annyi talajjavítási kérdés, annyi befektetésnek a szükségessége, mint éppen ezen a tájon."** Éghajlati szempontból a Mezőföld időjárása a környező területekhez képest kevésbé felhős, több a napsütés, de nagyobb a hőmérséklet ingadozása, i* 51