Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Mielőtt a középkori földrajzi környezet újraalkotásához rendelkezésünkre álló segédeszközöket számba vennénk, kiemeljük azokat a' főbb változásokat, amelyek a XVIII. század óta történtek a területen. Elsősorban a vízimunkálatok (vízszabályozások) módosították az újkorban a megye keleti részének földrajzi képét. Sajnos az újabb földrajzi monográfiáink sem foglalkoznak a korábbi résztanulmányok eredményeinek kivonatolásán túl még az újkori földrajzi kép változásaival sem, nemhogy a középkorival. Sokszor még a néhány mondatos utaló megjegyzések is hiányoznak.

2 A megyében történt vízszabályozások történetéről a legteljesebb képet Tenk Béla művében találjuk.

3 Tenk a XVIII. század elejére szinte tarthatatlanná váló állapotokat a következőképpen jellemezte: A középkorban megszaporodtak az elmocsarasodás mesterséges okai. A földművelés térhódításával arányosan növekedett a Sárvízen és a Kapóson a malomgátak száma. A folyó egész szélességében keresztülfektetett rőzsegátak akadályozták a víz szabad folyását, áradás alkalmával, meg amikor a molnárnak őrlővízre, tehát vízszintkülönbségre volt szüksége, a gátak mögött felduzzasztottak a folyót. A megrekedt víz hordalékával elzátonyosította és elsekélyesítette medrét, gyakran partjait áttörve, kétoldali környékét árasztotta el. A melegebb időjárással leapadt ugyan a vízszint, de még így is rengeteg tócsa, láp, zsombék, nádas és mocsár maradt vissza a mélyebb teknőkben.

4 1746-ban Tolna megyében Nyéken, Decsen, Öcsényben, Mözsön, Szekszárdon, Kajdacson, Szentlőrincen és Dorogon működtek vízimalmok a Sárvízen.

5 Az elmocsarasodott terület körülbelül 80 000 kat. holdnyi lehetett, amely hasznot csak a halászat és nádvágás révén hajtott, ez azonban nem állt arányban az árvíz pusztításaival és az egészségtelen levegő okozta veszélyekkel.

6 A szabályozásra 1767-ben Böhm Ferenc készített tervet, amely azonban nem valósult meg, mindössze a káros malmok egy részét távolították el Mária Terézia 1773. évi rendeletére.

7 A tényleges vízimunkálatok az 1770-es évek derekától kezdődtek meg a Sárvíz Pálfa környéki, valamint Kölesd és Agárd (= mai Sióagárd) közötti csatornázásával.

8 A teljes szabályozás — amelyet később már csak kisebb munkák követtek — főleg 1810 és 1829 között történt Beszédes József tervei szerint.

9 Ennek eredményeképpen ma a Sárvíz és a Sió külön mederben folyik végig Tolna megyén — Sióagárdtól délre egyesítve — és eredeti Dunába torkollásától kb 40 km-rel északra egyesül hazánk legnagyobb folyamának vizével. Nemkülönben sokat változott a Duna melléke. A nagy kanyarokból többet átvágtak, így került a hajózó medertől távol, holt ág mellé Tolna, az egykori fontos kikötő. A Mezőföld — amelynek területünk is része — földrajzával foglalkozó, örvendetesen gyarapodó szakirodalomban elég csekély a Sárvíz mentével foglalkozó művek száma (kivéve a Sárközt). Az összefoglaló munkák sorában régészeti és történeti szempontból leginkább használható Kogutowicz Károly „Dunántúl és a Kisalföld írásban és képben" című műve, amely a maga nemében máig páratlan.

10 Tájleírásait az új Mezőföld-monográfia írói is nagyra értékelték. A bírált részek tárgykörünktől távol esnek." A táj uralkodó vonását Kogutowicz a következőkben látta: „A Mezőföld legsajátosabb jellegzetessége sakktáblaszerű mezőkre osztottsága. Az ÉÉNy —DDK-i irány csodálatosan uralkodó."

12 Ezt az irányt követik a patakok, sőt Cecéig még a Sárvíz és a Sió is, csak itt makacsolják meg magukat és egyesülve É—D-i irányba fordul keskeny völgyük. A Mezőföld tengelyét képezg W