Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

jának azonosítható színtere, ahogy Illyés Gyulát a Petőfit idéző Sárszentlőrinc. Szekszárdi Babits-élményei szinte kényszerítették, hogy Budapestre kerülve, mint egyetemi hallgató felkeresse Babitsot, amire egyébként Babits anyja nemcsak biztatta, de meg is bízta vele. Az interjú, amit a Tolnamegyei Űjság első oldalon, tárcaként tördelve közölt, érzékletesen mutatja be Babitsot: „Ugyanabban a pózban ül előttem, ahogyan a közismert Rippl-Rőnai-portré ábrázolja. Végtelen kedves, meleg ember, öröm vele beszélgetni. A szobákban könyv könyv hátán, az embernek törni kell a fejét, hol látott ennyi könyvet magánkönyvtárban, egyhalomban." Készülő munkájáról így beszél Babits: „Most Fekete olvasó c. regényemen dolgozom, egy budapesti napilap fogja folytatásokban közölni. Valószínűleg március hónapban. Utópisztikus regény, az örök Harc 53. esztendejében játszódik. Rövid témája: mi lenne az emberiségből akkor, ha a ma divatos jelszavak és szólamok összes konzekvenciáit levonnánk. Sötét utópia, nem kívánatos, hogy valaha is bekövetkezzék. Az utópia azonban teljesen reáás," Az említett könyv csak 1933-ban jelent meg, Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom címmel. Ezután az irodalom és a közönség viszonyáról beszélt Babits, a fiatalokról, akik közül Erdélyi Józsefet és Illyés Gyulát emelte ki, majd Szekszárdra terelődött a szó, visszaemlékezve a nemrég lezajlott irodalmi estre. „Nagyon kedves est volt —• válaszol mosolyogva. — Meglehetős régóta távol voltam Szekszárdtól. Sajnálom, hogy csak kis ideig lehettem otthon, édesanyám ma is ott lakik. Sajnos csak ritkán mehetek haza. De roppant erősen össze vagyok nőve Szekszárddal. Minden embernek van egy vidéke, ahol nagyon otthon érzi magát. Számomra Szekszárd ez az otthoni táj. Sok helyen szerepeltetem műveimben és még folyton táplálkozom élményeimből, melyeket otthon nyertem." Babits szavai a vallomás erejével hatnak, Szekszárdhoz fűződő kapcsolatának lényegére világítanak, de ugyanakkor megértjük a fiatal Gál István eredeti szándékát is, hogy a szekszárdiaknak valósággal „felfedezze" Babitsot. Nemcsak ezzel az írásával szolgálta az ügyet, s tegyük hozzá, jól szolgálta. „Babits családja, különösen édesanyja, nagyon Örült ennek a szekszárdi helyi rehabilitációnak — emlékezik vissza — és mire én Babitshoz elvittem interjúmat, édesanyja már fölküldte neki. Hitetlenkedve, de hálásan fogadta." Arról viszont nincs adatunk, hogy miként fogadta Szekszárd Gál István cikkét, s egyáltalán olvasták-e, hisz hangja, kulturáltsága messze kiemelkedett a lap színvonalából. Azt, hogy helyet adtak az interjúnak, s későbbi írásainak is, Gál István a szerkesztőnek azzal az aggodalmával magyarázza, hogy ellenkező esetben a Dombóvárott kiadott ellenzéki lap közölte volna, mellyel a Tolnamegyei Űjság állandó harcban állt, tehát politikai és anyagi érdek fűződött Babits megszólaltatásához. Az időben visszatekintve szinte félelmetesen hangzik, hogy a korabeli primitív napi érdekek sodrába került Babits is, s csak az érdek sugallatának köszönhette, hogy a lap helyet adott neki, holott megtisztelve kellett volna éreznie magát. Az interjú után még több, Babitsról szóló cikk jelent meg Szekszárdon, valamennyit Gál István küldte Pestről. Következő Babits-cikke'

12 két könyvével foglalkozik (Oedipus király és egyéb műfordítások, A torony árnyéka), ám olyan európai tájékozottsággal, ami az úri kaszinó gőzében élő Szekszárdon aligha volt alkalmas arra, hogy Babitsnak olvasókat toborozzon. „A Babits-prózának itt (ti. A torony árnyéka című kötetben, Cs. L.) és a Halálfiai legszebb fejeze309