Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

teiben ugyanaz a friss és modern ritmusa, mint Debussy zenéjének, André Gide Le (sic!) Faux-monnayeurs-ének és James Jovce (sic!) Ulyssesének. A Karácsonyi Madonna a legfölső fokot jelenti, amit a magyar próza tisztahang és zeneiség dolgában ma elérhet." Gál megállapítása a lényegre mutat, amikor a legjobbak mellé, egyenrangúként állítja Babits méltatlanul mellőzött prózáját, de azzal is, hogy Debussyt idézi hozzá, mintegy kísérőzeneként. De figyelme másra is kiterjed. Megemlékezik arról, hogy Babits és Reményik Sándor nagy tanulmányt írt Illyés Gyuláról,

33 majd franciául idézi a Nouvelle Revue de Hongrie Illyésről szóló cikkét: „est un des représentants les plus marquants de ce nouveau type de poete"

3i Arról is tudósítja a szekszárdiakat, hogy Babits és Illyés felszólalt az 1932-es Pen kongresszuson. „Illyés franciául beszélt, az idegenek általános örömére és megelégedésére kiválóan".

35 Babits 1933-ban megkapta lord Rothemere díját az Ámor sanctusért. Voinovich Gézával osztozott a díjon, melyről mindketten lemondtak a szegénysorsú magyar írók javára, „örömmel regisztráljuk ezt a hírt, amely Szekszárd nagynevű szülöttének nemcsak újabb kitüntető megbecsülését jelenti, de bizonyára nemes önzetlenségének és jószívének is" — számol be az eseményről a szekszárdi újság.

36 Gál István nemes buzgólkodása nem volt eredménytelen, s bár többször idézett levelében azt írja, hogy többet kellett volna tennie Babits szekszárdi elismertetéséért, aligha kétséges, a kevés figyelem, amit Babits munkássága keltett, nagyrészt az ő érdeme. A dzsentri-ízlést megfordítani természetesen nem tudta; jól példázza ezt a lap Herczeg Ferencről szóló ünnepi vezércikke, ami nagyobb és előkelőbb helyet kapott, mint például Babits Rothemere-díja. „Szeptember 22-én hetvenedik születésnapjára ébredt Herczeg Ferenc, az a magyar író, akinek szellemi sugárköre akkora teret és időt foglalt el, mint korunkban itt a Dunavölgyben senki másé (sic!) ... Herczeg Ferencnek, az írónak szelleme önmaga tükrében fürdik legméltóbban (!). Olyan ő ma, mint az elektrón, amely az egész világtörténést visszazengi. Minden remény csak tőle várható."

31 A képzavarok, buta frázisok ellenére is olyan hódolat olvadható ki a vezércikkből, amit Babits soha nem kapott meg Szekszárdon. S miközben Szekszárd Herczeget ünnepelte, akit egyébként többször is meghívtak, de nem fogadta el, Babits ismét beteg, s ezzel néhány éves boldog korszaka is véget ért. Mert a betegség már nem hagyja el s a szenvedéstől csak a halál váltja meg. Hátralevő nyolc éve szüntelen viaskodás a halállal, s bár a Tolnamegyei Űjság híre szerint „költo-földink erős szervezete megbirkózott a hosszasan tartó súlyos betegséggel,"

3

* „ötvenedik születésnapját is ágyban töltötte s budapesti otthonában pihenve visszavonulva fogadta azokat a nagyszámú barátait és tisztelőit, akik a félévszázados évforduló alkalmából felkeresték".

39 Az örömnek már csak felvillanásai vannak életében, ilyen az 1934-es esztergomi irodalmi est is, amit az Esztergomi Hét keretében rendeztek tiszteletére. Babitsot Glatz Gyula, a város polgármestere kérte föl szereplésre; Babits erre ezzel a levéllel válaszolt: „Nagy örömet okozott nekem ez a terv, mert Esztergomot évek óta úgy tekintem, mint legkedvesebb otthonomat, pihenő- és munkahelyemet. Otthonérzésemet nemcsak a természet szépsége és meghittsége táplálta, hanem az a kedvesség és melegség is, amit a város lakossága irántam mindig tanúsított. Igazán ünnepem lesz, ha ennek a kedves városnak művelt közönségével mint író is szemtől szembe megismerkedhetem."''" Ugyanakkor az Esztergom és Vidéke nyilatkozatot kért tőle, s Babits ezeket mondotta: „Tíz éve, hogy Esztergomban 310