Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

1920—1941. í. Babits 1921. január 15-én feleségül vette Tanner Ilonát, aki később Török Sophie néven szerzett költői hírnevet. A házasságkötés után néhány nappal Szekszárdra utaztak, hogy Babits bemutathassa fiatal feleségét. A látogatásról a nagyon gyér számú kortársi visszaemlékezésen kívül egyetlen forrásunk Török Sophie szép írása, mely maradandó emléket állít ezeknek a napoknak. A kortársak úgy tudják, hogy a család leplezetlen fenntartással fogadta Török Sophiet, mert nem ilyen feleséget szántak Babitsnak, amikor pedig Ildikóval családdá bővült csendes házasságuk, még jobban elhidegültek. Közben Babitsék 1923-ban házat vettek az esztergomi Előhegyen (a név sem lehetett közöm'bös Babitsnak, Szekszárdon is van Előhegy), s ettől kezdve a nyarat ott töltötték. Szekszárdra, ha maradt is idejük, télen utaztak, de a látogatások egyre gyérültek, s 1939 húsvétja után nem is volt többet Babits Szekszárdon.

1 Török Sophie mindig megilletődve emlékezett vissza az első látogatásra. „Talán nem szerettem volna mindig itt élni, s le sem tudnám írni, mi volt az a zsongó, édes érzés, ami itt mindig elfogott — írja, s hozzáteszi: Talán a végleges és megmozdíthatatlan otthon mélységes nyugalmát éreztem itt meg, a falakba s bútorokba ivódott múlt sajátságos jelenlétét".

2 Persze már a fogadtatás is ünnepélyes volt, felejthetetlen. „A vármegye parádés hintója vitt minket, a bakon ünneplőbe öltözött hajdú feszített", de azt is hozzáteszi, „akkor még nem tudtam, hogy a parádés bevonulást nem Mihály írói érdemeinek, hanem a család jó összeköttetéseinek köszönhettük". Bejárták a hegyet, fölkapaszkodtak Centi néni keresztjéhez, s Török Sophie azt is jónak látta feljegyezni, hogy férje „fáradhatatlan gyönyörködéssel nézte egyre ezt a tájat". Ugyanez év nyarán Babitsék ismét Szekszárdon voltak, ^őt Török Sophie visszaemlékezéséből azt is tudjuk, hogy a hegyen Centi néni öreg karszékében kezdte írni a Halálfiait, előtte a mélyben, mint modell, a város. A Tolnamegyei Űjság azonban egyik látogatásáról sem emlékezett meg, jóllehet a személyi hírek között jutott hely minden földinek.

3 A hallgatás a Tanácsköztársaság alatti szereplésének szólt, amit hogy is felejthettek volna, amikor a vér még föl se száradt a vasúti töltés mellett, ahol az úri Szekszárd végítéletet tartott, s a város még mindig az ellenforradalom gőzében élt. A hatalom is alátámasztotta, sőt igazolta a Babits-ellenes közvéleményt, midőn megfosztotta tanári nyugdíjától. Babits megítélésében Szekszárdon ez a mélypont, s arról is van tudomásunk, hogy a hozzátartozók is táplálták ezt, hisz a családon belül is sűrűn hangzottak el lekicsinylő nyilatkozatok a „megtévedt", az „elkallódott" fiúról. Amikor 1922-iben csaknem négy év után az első hír megjelent Babitsról, a szenzációéhség diktálta, s nem az együttérzés, hisz az egykorú újságíró jól tudta, hogy Babits betegségének naturalista leírása épp oly feltűnést kelt, mint egy baleset, vagy egy bírósági tudósítás. A hír, teljes terjedelmében így hangzik: „Babits Mihály súlyos beteg. Részvéttel értesülünk, hogy földink, Babits Mihály a kiváló költő és műfordító, aki nemrégiben a teljes Dante-f ordítással ajándékozta meg a 'magyar irodáimat, súlyos betegen fekszik a budapesti Reviczky utca 7. sz. házban lévő lakásán. Babits Mihályon először influenzát konstatált az orvosa, állapota azonban annyira súlyosodott, hogy orvostanári 302