Tanulmányok Tolna megye történetéből 3. (Szekszárd, 1972)

Á népgyűlés, mint új fogalom jelenik meg ebben az időszakban. Hivatkoztunk már rá, hogy a nemzeti tanácsok megalakítása a közigazgatási hálózat csatornám keresztül szerveződött meg. Ez egyes helyeken formálisan történt és annyit jelentett csupán, hogy az elöljáróságban és a képviselőt esítületben amúgy is szerepelt személyek mellett, mások is bekapcsolódva egy újabb testületet alkottak. Más helyeken — elismerésre méltóan — felismerték, a nemzeti tanácsok megalakítása valami újat és mást jelent. Ezeken a helyeken magához a néphez fordultak, népgyűléseket hirdettek. Nem szabad túlértékelnünk ezeknek a népgyűléseknek a jelentőségét, de egy kétségtelen tényt meg kell állapítani: a vélemény kifejtésének nem szabott korlátot sem az országgyűlési, sem pedig az önkormányzati aktív és passzív választójogosultság. Az elmondottak bizonyították, hogy az új forradalmi szervek tevékenysége elsősorban ott volt intenzív, ahol azokat a nép bekapcsolásával hívták életre. A képviselőtestületek az eredeti funkcióban maradtak meg. Változás abban történt, hogy a polgári forradalom kezdetén a népnyúzó jegyzőket és a kizsákmányoló bírókat a népakarat azonnal eltávolította. Ez helyileg megoldotta ugyan a testület szellemi és tekintélyi vezetésének problémáját, megyei viszonylatban aligha. A távozásra kényszerült jegyzőket a főispán — legtöbbször hasonlóan elüldözött hivatalnoktársaik helyére — áthelyezte. Ezek az emberek, akik ellen a közhangulat az első pillanatban már fellázadt, ha másutt is, de eredeti funkciójukban megmaradtak. Vitatkozni lehet a jegyzők szerepének jelentőségéről egy-egy község életében. Kétségtelen, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása, a tanácsválasztások és a Forradalmi Kormányzótanács rendelkezései, de elsősorban a direktóriumokban helyet foglaló, politikailag tájékozott tagok korlátozták a volt jegyzők hivatalból eredő közigazgatási befolyását. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy a most érintett két esztendő bármelyik szakában a jegyzőknek, volt jegyző tanácsi hivatalnokoknak éppen közigazgatási gyakorlatuk alapján befolyásuk volt a helyi események fejlődésére. Maguk a képviselőtestületek nem egy helyen, így az ismertetett anyagból Bonyhádon és Tolnán alkalmasak voltak a kezdeti forradalmi jellegű polgári törekvések támogatására. Mindkét helyen — s feltételezhetően másutt is — az első haladó törekvések éppen a régi rendszer apparátusán keresztül érvényesültek. Ezeken a helyeken a munkásságnak volt képviselete az elöljáróságban és a képviselőtestületben. Az általános viszont az, hogy a képviselőtestületek a régi törvényekben meghatározott feladatokat kötelességszerűen és mechanikusan ellátták. Korlátait a forradalom hulláma nem törte át, és ezt nem is akarták tagjaik, hiszen maga a képviselőtestület kapitalista — polgári intézmény és forradalmasodását vezetőinek éppen akadályozni volt érdekük. A nemzeti tanácsok kétségtelenül a polgári forradalom szülöttei, tehát forradalmi szervek. Annyira forradalmiak viszont, amennyire 1918—1919-ben a polgári forradalom hívei — nem egy esetben kénytelen hívei — egyáltalán tudtak forradalmiak lenni. Működésük a vizsgált községekben, az egy Dunaföldvárt kivéve, alig merül ki másban, mint a polgári kormány népszerűsítésében. A Monarchiából való kiválás, a köztársaság kikiáltása, a nagybirtokrendszer legalábbis részbeni felszámolására irányuló lépések ebben az időszakban történelmi és politikai kényszerűség. Dunaföldváron, ahol a nemzeti tanácsot a katonatanács és a nemzetőrség forradalmi beállítottságú volt tagjai vették kezükbe, előkészítették a további lépést: a proletárdiktatúra megteremtését. 16 Tanulmányok Tolna megye történetéből 241