Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

A felvásárlókereskedelem kibontakozása. Miután 1850. október elsején a magyar területeket bekapcsolták a birodalom vámterületi egységébe, újabb lehetőségek nyíltak a gabonaneműek és állati termékek elhelyezésére és az osztrák iparcikkek behozatalára. A vámvonal eltörlése és a felszabadított áruforgalom jó hatással volt a Tolna megyei birtokokon előállított termékek feleslegének kivitelére. A gőzhajózás ezidőben már jelentős és Duna-menti településeink kereskedői nagymennyiségű nyersterményt raknak hajóra. A Dunától távolabbra, a megye nyugati felében viszont várták a vasútépítést, de hosszú ideig csak kívánság maradt. A kereskedelmi tőke megtérülése oldaláról korántsem volt mindegy, hogy rossz földesutakon több hetes szekérfuvarral, vagy pedig néhány nap alatt vasúton juttatják el a nyugaton szinte korlátlan mennyiségben értékesíthető agrártermékeket. 1849—59 között csak Szegedet, Temesvárt, Debrecent, Nagyváradot, Aradot és Miskolcot kapcsolták az európai vasúthálózathoz. Nálunk csak igen későn, a XIX. század utolsó negyedében épülnek meg a vasúti pályák. A magyar vasutak még 1870-ben sem érdemlik meg a vasúti rendszer elnevezést, mert csupán kiágazásai a Lajtán-túli vasutaknak. Ennélfogva a Dunától távolfekvő Tolna megyei települések gabonakereskedői a hosszadalmas szekérfuvarozás és állatkereslkedőink az állatok lassú terelése miatt befektetett tőkéjüket sokkal kevesebbszer forgatták meg, mint Duna-menti társaik. P ddaként idézem Bisic Salamon dunaföldvári és Weltmann Lipót dombóvári gabonakereskedőket, akiknél a jövedelmi adó is jól tükrözi a tőkekülönbséget. A dombóvári gabonakereskedő 3 forint 15 krajcár, a dunaföldvári pedig 17 forint 50 krajcár jövedelmi adót fizetett 1864-ben.

50 Terménykereskedőink nagyrésze abból a rétegből került ki, amely korábban gyűjtőkereskedést folytatott. Elődeik vásárolták fel a birtokosok gabonáját, a gyapjút, tollat, nyersbőrt és ugyanezek látták el fogyasztási cikkekkel a Tolna megyei falvak lakosságát. A XIX. század második felében kezd különválni a korábban idetelepült — főleg zsidó és rác — kereskedők áruforgalma, mégpedig olymódon, hogy egyrészük termények és állatok felvásárlására, másrészük fogyasztási cikkek viszonteladására szakosítja magát. A felvásárolható termékmennyiség egyes években oly tetemes, hogy pusztán a felvásárlásból is jól meglehetett élni. A középparasztság többet termelt, mint amennyi a család és az újratermelés szükséglete, így a felesleget piacra vihette. A szegény parasztság nem igen rendelkezett felesleggel, de a növekvő adóterhek és a család elemi szükségleteinek kielégítése miatt kénytelen volt eladni nélkülözhető mezőgazdasági termékeit, pl. a gyapjút, tollat, diót stb. A mezőgazdaság árutermelése a szőlőtermesztésben is jelentős. 1849 előtt tízévi átlagban 295 ezer akó bortermése volt megyénknek, ebből alig 40 ezer akó bort fogyasztottak el helyben, így évente kb. negyedmillió akó bor elvileg kivitelre kerülhetett. 1850-ben 154 szeszfőzdében 6270 akó pálinkát állítottak elő, de ebből mindössze 2,5 ezer akóra valót fogyasztottak, a többi megyén kívüli eladásra került. A bor, sör és szesztermelést, továbbá e cikkek fogyasztását az alábbi táblázat ábrázolja:

51 282