Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

arna. kötelezték, hogy adott határidőn belül követeléseiről és tartozásáról tegyen „hit alatt" feltáró vallomást.

34 Á bukott javainak összeírása után következett a hitelezőik összehívása (edictalis citatio). Az „összehívó végzés"-ben közihírré lettek, hegy kinek a kérésére rendelték el a csődöt, (mikorra tűzték ki a hitelezők összejövetelét, megnevezték az ideiglenes vagyon (tömeg) gondnokot és a perügyelőt. Felszólították mindazokat, akik bármely címen követelnek, hogy keresetüket a szükséges okmányokkal és más bizonyítékokkal támogatva a kitűzött határidőre a megyei törvényszéknél adják be, máskülönben követelésüket semmisnek tekintik.

35 Az összehívó végzést kiszegezték a törvényszék kapujára és mivel kereskedőinknek nagyszámú megyénkívüli, sőt ausztriai és németországi hitelezője is volt, a Helytartótanács útján a Sürgöny és az Ungarische Nachrichten című hírlapokban is közzétették a csődhirdetményt. A legrövidebb kimenetelű csődper is túlságosan hosszú volt ahhoz, hogy a hitelezők nagy száma huzamosabb időn át résztvegyen a per tárgyalásán és az árveréseken. Ezért az első tárgyaláson megjelent hitelezők, illetve ügyvédeik maguk közül 3 tagú hitelezői választmányt alakítottak és megbízták a csődtömeg kezelésével. A választmány foglalkozott az ingóságok eladásával és az ingatlanak árverési munkálataival. Ez utóbbiak mindig „becsű áron" indultak, ha nem) kelt el, akkor új napot tűztek ki, s azon a gondnokot már nem kötötte az indulóár, tehát a rábízott ház-, szántóföld- és szőlőeladás árbe*vétele a kereslettől függött. A bevételek felett a választmány rendelkezett, azokat hatszázalékos kamattal kikölcsönözhette, de magánál is tarthatta a per végéig. Az ingatlanok értékesítését csak addig folytatták, amíg a valódinak minősített követelések kielégítéséhez összegyűlt a szükséges összeg. Maga a csőd per azonban csak akkor zárulhatott le, amikor az elsőfokú bíróság határozata folytán a követeléseket osztályba sorolásuk alapján rendre kielégítették, Teljes mértékű kielégítés azonban nagyon ritkán fordult elő, mert a csődeljárás alá vont vagyon többnyire nem nyújtott ehhez kellő fedezetet. Ezzel már az 1840. évi csődtörvény is számolt, ezért öt és egy ún. utolsó osztályba sorolja a követelésiek kielégítését. A részletezés mellőzésével csupán, annak megállapítására szorítkozom, hogy a bukott vagyonának értékesítéséből elsősorban a perköltségeket az adóhátralékokat, a cselédek és kereskedősegédek bérét, a lakbéreket, a gyámsági követeléseket, a feleség törvényes hitbérét és hozományát fizették ki. A bukott váltóit a III. osztályba sorolták. Kedvezőtlen elbírálás alá esett az olyan váltó, amelyet az adós nem hiteles személyek jelenlétében írt alá.

36 A csődtömeg felosztása illetve a hitelezők kielégítése után a bukott kérésére megszüntették a pert. Túlbuzgó perügyelők, vizsgálóbírók és egyes hitelezők ügyvédjei ugyan azon fáradoztak, hogy a bukás két büntetendő esete közül az egyiket a bukott nyakába varrják, de az ügy ritkán került át a fenyítŐtörvényszékre. Az 1840. évi csődtörvény 130. §-a nyolc esetet sorolt fel a „hamis bukásra", és ezek közül elég volt, ha csak egyet is bizonyítani lehetett, máris kiszabták az alábbi büntetéseket: — a hamis bukást országszerte kihirdették; —• a kereskedő többé nem bocsáthat ki váltót; — törlik a bejegyzett kereskedők sorából; — üzleti levelezését és bolti könyvelését nem tekintik többé hitelesnek. A hamis bukás okait kutatva sohasem találkoztam olyan esettel, hogy 277