Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Szilágyi Mihály. A Tolna megyei kereskedelem története 1848-1914-ig • 267

delemadó fizetése alól. A főszolgabírói jelentések bőséges adathalmazt szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy milyen sűrűn változtatták helyüket a kereskedők. 1864-ben mindössze 17 új kereskedőt sikerült lajstromba felvenni, jóllehet ennél többen kezdték meg a kereskedést, ám évközben jelentek meg

1 a járás területén és „mint újak évközben adó alá nem vonathattak.'*

7 Leginkább a termény- és bőrkereskedők vándorlása figyelhető meg, de nem ritka a szatócsok és vasárusok költözködése is. A 'kamaráik! érdekvédelmi szerepe az 50—60-as években még alig észrevehető,

28 és csak a XIX. század utolsó húsz évében, a pécsi kereskedelmi és iparkamara létrehozását követő időszakban erősödik. A kamarai intézménynek a szabadkareskedelem kibontakozása ellen kifejtett tevékenységére később visszatérek. A kínálat meghaladja a fizetőképes keresletet. A közlekedési és hírközlési eszközök elégtelensége miatt kereskedőink csak gyér információs anyaggal rendelkezhettek. Nem ismerték a távoli termelő^ üzletpolitikáját és az ország más vidékein uralkodó gazdasági viszonyokat, ezért mindössze a helyi fogyasztói piac megfigyelésére szorítkozhattak. Előfordult, hogy a napi forgalmi tapasztalatokra támaszkodó kereskedő néhány havi vagy heti élénk üzletmenettől indíttatva merészebb árubeszerzésekre határoztál el magát. Konjunktúrát szimatol és nagyobb árutételeket rendel, jobban felkészül a következő forgalmi idényre. Egy-egy pusztító aszály, kolerajárvány vagy eddig ismeretlen versenytárs megjelenése feleslegessé tette a. 'beszerzett áruk nagyrészét. Fizetési kötelezettségeinek nem tudott időben eleget tenni, holott néhány hónappal korábban — a pezsgő üzletmenet hatására — hajlandó volt magasabb vételárat és rövidebb fizetési határidőt elfogadni szállítóitól. Az évek során felgyülemlett tőkét számos kereskedő kisebbrészben az árukészlet bővítésére és boltjának nagyobbítására fordítja, nagyobbrészt viszont ingatlanvásárlásra költi el. A meglevő ingatlanokra többen is jelzálogkölcsönt vesznek fel és nem egy esetben kereskedőinket nagyobb adósság terhel, mint vagyonuk érteke.

29 Egyszerre csak lanyhul a bolti forgalom, az adóssággal terhelt szántók, szőlők és bérlakások nem jövedelmeznek, a hitelre eladott: áruk ellenértéke nem folyik be, mire néhány hitelező megrohanja a kiskereskedőt.

30 A csekély készpénz már az első hitelező kielégítéséhez is kevésnek bizonyul. Az adós-kereskedő két út elé van állítva. Ha a rossz üzletmenetet csak átmeneti jelenségnek minősíti, és nem tart attól, hogy a többi hitelező is jelentkezik, akkor hozzájárul vagyona egy résziének bírói lefoglalásához. A keserű tapasztalás azonban a legtöbb kereskedőt megtanította arra, hogy a részkielégítéssel nem szűnt meg a fizetésképtelenség veszélye, ezért ritka kivétellel csődöt nyittatnak vagyonuk ellen. A csődperek kihallgatási jegyzőkönyvei egyértelműen igazolják, hogy kereskedőink jól ismerték a csődről szóló 1840. XXII. törvénycikket. A bátaszéki csendőrből lett házalókereskedő éppúgy tájékozódott a csődtörvény paragrafusai felől, mint a bonyhádi rőfösnagykereskedő és a dunaföldvári terménykereskedő . :L3* 273