Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Hadnagy Albert- Prahács Margit: Liszt szekszárdi kapcsolatairól • 219

Augusznak bőven lehetett alkalma, hogy külföldi utazásai közben Liszt világraszóló sikereinek hírét hallja. Bár erre bizonyítékot eddig még nem taláttunk, valószínűnek tartjuk, hogy már Párizsban, vagy Bécsben szeméyesen is megismerkedhettek. 1839. december 18-án liszt Pozsonyba érkezik. Az ősi város polgársága és az ott összegyűlt országgyűlés tagjai határtalan lelkesedéssel fogadják a hosszú távollét után hazatért világhírű honfitársat. Érthető, hogy Augusz — a nyugati műveltség, nyelvtudás és kitűnő beszédkészség előnyeivel rendelkező zenerajongó — egy csapásra Liszt nyomába szegődik. Augusz legelőször akkor tűnik fel Liszt mellett a nyilvánosság előtt, amikor Pesten, 1840. január 4-én a Nemzeti Színházban gróf Festetics Leó egy küldöttség élén ékkövekkel ellátott magyar díszkardot nyújtott át magyar beszéd kíséretében a hangversenyein óriási ünneplésben részesített művésznek. Liszt ekkor Augusz által kért engedelmet arra, hogy az üdvözlő beszédre francia nyelven válaszolhasson. E válaszbeszédet Augusz tolmácsolta magyarul a közönségnek. A pesti hangverseny után Augusz visszakíséri Lisztet Pozsonyba, ahol Franz Schober és Bezerédj István társaságában résztvesz azon a búcsúvacsorán, amelyet Liszt 1840. január 25-én adott szűkebbkörű barátai tiszteletére.

4 A művész elutazása után sem szűnt meg közöttük a kapcsolat. Erre utalnak azok a sorok, melyeket Liszt 1840. március 21-én Festetics Leóhoz intézett levelében olvashatunk: „Ahogy én ezt már Augusznak is megmondottam, máshol mindenütt a közönséggel van dolgom, de Magyarországon a nemzethez szólok. És bizonyára nagy és szép dolog egy olyan nemzettel együttérezni, mint amilyen a mienk".

5 Augusz és Liszt barátságát tehát már a kezdetben ez az őszintén átérzett magyar hazafiság fűzte szorosra. A levél végén Liszt jelzi, hogy legközelebb Augusznak is ír: bizonyára szükségét érezte annak, hogy a felejthetetlen pesti élményeiről megemlékezzék. Ez volt a kezdete annak a nagyjelentőségű, mély barátságnak, amelynek köszönhető, hogy Szekszárdot olyan világraszóló zenei lángész, mint Liszt Ferenc, valóságos menedékének tekintette. Itt őszintén ünnepelték és minden erőltetett külsőség mellőzésével igazi nyugalmat, testi-lelki felfrissülést talált egy kedves, őt hódolattal párosult szeretettel körülvevő család házában. Liszt századik születésnapjának alkalmából a Budapesti Hírlap 1911. január 8-i számában többek között a következőket olvashatjuk: „Nehéz a felelet arra a kérdésre, hogy vájjon Liszt Ferenc alakja, munkássága és élete be van-e már állítva úgy, amint ezt a nagy szellem, e termékenyítő hatásában páratlan energia, s ez a jóságában és nemességében eléggé soha meg nem becsülhető ember megérdemli? Ismerjük-e műveit? Hatalmas lelkének megnyilatkozásait, mint átfogó, megértő, megmagyarázó agyának ragyogó műveit? — Ismerjük-e működését ez országban, a helyet ahonnan kiindult, ahová viszszavágyva hazatért? Megvannak-e magyarban az ő írásai, hogy szellemi közkinccsé legyenek? — össze van-e gyűjtve minden adat, minden anyag, ami reá vonatkozik s ami hazánkban található és rá emlékeztető? —"" Kétségtelen, hogy az elmúlt esztendők alatt a magyar nemzet sokat törlesztett a felsorolt adósságokból. Nemcsak elszórtan megjelent cikkek és tanulmányok, de alapvető kiadványok is igyekeztek az előbbi kérdéseket feldolgozni. Ami a helyi vonatkozásokat illeti Szekszárd város és Tolna megye még nem rótta le tartozását Liszt Ferenc emléke iránt. Az írásbeli dokumentumok feldolgozásában jelentős Csapó Vilmos út221