Tanulmányok Tolna megye történetéből 2. (Szekszárd, 1969)

Bánkúti Imre: Tolna megye a Rákóczi-szabadságharcban • 87

totta azt is, hogy kevés a munkás a sáncépítésen, nincs pénz a fizetésükre; kevés a szerszám, nincs kapa. Szatmári János, a Gömör megyei kincstári bir-' tokok tisztje, aki a sáncépítéshez szükséges vaseszközök szállításával volt megbízva, nem teljesíthette feladatát. A híd sem volt még kész, „az sebessén, mintegy harmada híjjá", csak negyednapra fog elkészülni. A munkáshiány Bottyánnak is komoly problémát okozott s egyúttal a környékbeli lakosság számára is súlyos terhet jelentett az építkezés. Május 15-én pl. parancsot küld a három város bíráinak, hogy Kecskemét 100, Kőrös 60, Cegléd 20 embert küldjön Bottyánvárához „sánczot ásni", egyheti élelemmel látva el őket. Ellenkező esetben 100 katonát küld végrehajtásra a városokra.

154 A híd nem volt ugyan még kész, de Vay siettette a hadak átkelését, mert úgy értesült, hogy a földvári németeknek „csak harmadnapi élések is alig van, s fájok egy csép sincs." Szabó Máté, Hellepront, Zsámboki és természetesen Bottyán lovassága már odaát volt, s most az egy szál kompon éjjel-nappal költözött át Buday hada, két jász sereg, s várták még a dunántúli katonaságot is, valamint Majos és Deák Ferenc hadát. A kuruc sereg zöme lovasból állt, s Bottyánnak gyalogosokra lett volna szüksége. De az kevés volt: még Pest alól várt Vay 5 zászló gyalogot, ellenben Bereg és Heves megye hajdúi megszöktek. 1705. május 13-án Rákóczi ellátta utasításokkal az akció kijelölt, de még ekkor is Érsekújvárban tartózkodó parancsnokát, Eszterházy Dánielt. Ebben meghagyta neki, hogy átkelve a hídon, a Dunán túl ne távozzék el messze, állandóan legyen kapcsolatban mind vele, a fejedelemmel, mind Bercsényivel. Dunaföld vár ostroma nem szerepelt az utasításban, amely tulajdonképpen nem döntötte el világosan az átkelés utáni teendőket.

105 A későbbi vereség egyik okát éppen ebben a tétovázásban, a pontos célkijelölés hiányában kell keresnünk. Sem Rákóczi, sem Bercsényi nem ismerték fel, hogy Dunántúlt csak határozott, támadásra alapozott akcióval lehet elfoglalni, Eszterházy Dániel pedig nem volt olyan katonai vezető, aki tehetségénél és képzettségénél fogva ezt felismerte volna. Eszterházy Dániel június 4-én, mint^ maga megírta, „mind Udvari Kapitány Uram javallásábul s mind peniglen Generális Bottyán János Uram ő Kegyelmek unszolásábul" Földvárt megszállotta. Mielőtt a kuruc sereg főereje az imsósi sánctól megindult volna, a Földvárral szemben fekvő Duna-szigetre, illetve annak felső részére, a solti sánccal szemközt, 6 sajkán „az szegedi és más válogatott hajdúságbeliek" átkeltek. Éppen akkor akart visszaindulni Budára 6 sajka rác, akik pálinkát, dohányt és élelmet hoztak az őrségnek. „Kiknek visszatérésekben eleiben állván az mi sajkáink az Duna szigetjének felső részén, kemény harczot tettek egymással, majd másfél óráig szokott kemény álgyulövések alatt", eredmény: a rácok közül számosan elestek, a kurucok egy halottat és 5 sebesültet vesztettek, s megakadályozták az ellenség sajkáinak visszatérését, „a minthogy most is minden készület nélkül az part alatt levegnek, magok az sánczban beszorulván." Főerejét Eszterházy két részre osztotta: „a lovas hadakat két felé: egy részét, kivel magam vagyok, elől, a sexárdi, simontornyai kelők iránt, a más részét peniglen följül, Generális Botthyán Urammal Buda és Fejérvár felől a Dunapartig gyalogságának egy részével, és ugyanazon gyalogságnak nagyobb részét a Duna szigetjére följül rendelvén..." Elképzelése szerint ezzel a felállítással megakadályozták, hogy az ellenség akár Simontornyáról, akár a szek110