Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

1725. évi számadásából tudjuk, hogy a november 19-i „vásárbéli jövedelem" 62 forint és 70 „pénzt" tett ki. 1726-ban az április 15-iki vásár bevétele 40 forint. Ez a vásár virágvasárnapra esett. Ugyanerről a napról jegyzi fel, hogy a kocsmárosnétól 26 forintot vett fel az előző évi restancia törlesztéseként, továbbá Mészáros Józseftől 5 forint 78 pénzt a városi hús- és csapszék bérlete címén.

5 Megemlítjük, hogy ezidőben egy pár csizma mindössze 2 forintba került, tehát a vásár bevétele igen csekély volt. A török uralom után 30 esztendő telt el, míg az első kereskedő állandó jelleggel letelepedett Szekszárdon. Ezt az eseményt fel is jegyezték 1719-ben, s Rácz Istvánnak hívták e kereskedőt. Üzlete még nem mehetett valami jól, mert 1720. évi becsült jövedelme csak 40 forintot ért el. Dunaföldvárott 1715ben tűnik fel két kereskedő — nevüket nem ismerjük — csupán annyit tudunk róluk, hogy kettőjük jövedelme nem haladta meg a 40 forintot. Mednyánszky apát 1713. március 29-én kelt telepítő levelében tesz említést a kereskedők adózásáról.

6 A görög kereskedelem. Az átutazó kereskedőkről nincsenek adataink, bár feltehető, hogy a dunai kereskedelem élénkülése kihatott Dunaföldvár életére is. Ismeretes, hogy az 1719. évi passarovici békekötés 13. pontja biztosítja: „mindkét birodalom alattvalói szabadon gyakorolhassák a kereskedést a Duna folyamon." Ugyanebből az időből van adatunk egy nagyszokolyi kereskedőről, akit Messo Vukovich-nak hívtak és a községet bérelte évi 150 forintért.

7 Messo Vukovich neve már utal a kereskedők származására. Rácok, görögök, örmények kezében van nagyrészt a kereskedelem. 1720 után már legtöbb helyiségünkben megtelepedik egy-egy idegen nemzetiségű szatócs. A magyar kereskedők kiskereskedők, kis tőkéjű emberek voltak, nem is játszottak jelentős szerepet. Ezzel szemben a pénzesebb görög kereskedők vállalkozószelleműek. Nagyrészük persze nem volt görög; így hívták a török uralom alatt élő görög, macedón, szerb, rác, bolgár — általában görögkeleti vallású — kereskedőket. Az 1718. évi passarovici békekötésben az osztrák császár biztosítja nekik, hogy a Magyarországra hozott áruikért csak egyízben kell a 3 százalékos vámot fizetniük.

8 Ezért egyre többen jönnek Magyarországra. A köznyelvben idővel a „görög" szó kereskedőt jelentett. A görögök a Dunán érkeztek, és a bátai, tolnai kikötőkből szivárogtak a megye területére. Idővel néhányan valósággal nagykereskedőkké váltak, nagy értékű raktárkészlettel rendelkeztek, de nemcsak a számukra engedélyezett török árukból, hanem bécsi árucikkekkel és a magyar nyers-terményekkel is kereskedtek. A jobb módúak társaságokba szövetkeztek, összetartottak, egymást áruval és hitellel segítették. A fogyasztók szívesebben vásároltak náluk, mert olcsóbban, nagyobb választékot kínáltak, mint a magyar kereskedők, akik nem voltak versenyképesek. A szarvasmarha-kereskedés is majdnem teljesen a görögök kezébe került. Számos pusztájuk van haszonbérletben. Idővel a borszállítást, annak kereskedelmét is magukhoz ragadják. Egy évszázaddal később már csak vallásuk emlékeztette görög voltukra, beházasodtak a magyar családokba. 63