Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

Közigazgatásunk szerepe a fogyasztói érdekvédelemben. Említettük, hogy a XIX. század tizes éveiben drágulnak az élelmiszerek. Ezzel egyidőben a céhek kézműipari termékei egyre halmozódnak. A lakosság jövedelmének mind kevesebb hányadát tudja e cikkek megvételére fordítani. A kereslethez viszonyítva sok az iparos. Példaként megemlítjük, hogy Tevelen 1812-ben 20 német-varga lakik, Sárszentlőrincen 39 csizmadiamester, akik részint a tolnai, részint a simontornyai céhhez tartoznak. Valamennyien aktív tagok, dolgoznak, s e munkájukból tartják fenn családjukat, fizetik adójukat. Eljárnak még a szomszédos megyék vásáraira is, miközben saját lakóhelyükön nem tudnak érvényesülni, mert négy-öt idegen mester a vásártéren kiszorítja őket, megelőzi a helyfoglalásban, olyannyira, hogy sátrukat kénytelenek „felszedni és odébb vinni". A felesleges céhtagok száma nap mint nap nő, és sikertelenül keresik a megoldást. A vármegye ezzel egyidőben küldözgeti szolgabíróihoz az un. „Árszabásokat", amelyek a mesteremberre, vendéglősre, és kereskedőre egyaránt vonatkoznak. A fogyasztói érdekvédelem nyomai már a XI. században fellelhetők, majd Mátyás idejében találkozunk újra e kérdéssel. Az első, részletekbe menő, sokoldalú szabályozással azonban csak a XVIII. század elején találkozunk. Akárcsak a céh-szabályzatokat, az un. „árszabásokat" s azok végrehajtási utasításait is északi szomszéd megyékből vettük át. Fejér megye 1813-ban küldi meg vármegyénknek az eredeti szöveget, amelyben kifejti, hogy a rendelkezés „érdekli nemtsak a műhelyben dolgozó mesterembert, hanem a vásáron, boltban, piatzon, vagy házallóképen árulót is".

i3 Megyénk apró módosításokkal megalkotja szabályrendeletét „mely, hogy szorosan megtartassék, és a nemtudással magát senki se menthesse, a következő rendelések mellett kinyomtattatik" — és eljuttatja a járásokhoz és a falvakba. Szigorúan meghagyja, hogy a lakosság előtt fel kell olvasni a rendelet szövegét. A továbbiakban vázlatosan ismertetjük a vármegye leiratát, mely a kereskedelemtörténet egyik becses okmánya. Elrendelik, hogy a jövőben minden vásáron megjelenik egy hivatalos ember, egy „esküdt úr", akinél az eladók és a vevők panaszaikat bejelenthetik, és aki azokat rögtön orvosolja. Minden mesterember és vendéglős a rávonatkozó árakat köteles a mellékelt táblázatból kiíratni és a legközelebbi szolgabíró aláírása és pecsétje által megerősítve szobájának, üzletének, vagy műhelyének ajtajára kifüggeszteni, hogy minden embernek „szemébe akadjon". E meghatározás megszólalásig hasonlít a jelenlegi kereskedelmi szakigazgatási szervek utasítására, amely azt mondja ki, hogy „mindenki által jól látható helyen kell kifüggeszteni" a fogyasztók jogait tartalmazó feliratokat. Szigorú szankciókat helyeznek kilátásba a rendelkezés megszegőivel szemben. Bírságolás és megbotozás is szerepelt a büntetések sorában. Persze a nemes ember bűne mindig enyhébb elbírálás alá esett. A rendelet kimondja, hogy ha a kifogásolt áru tizenkét forintnál kevesebbet ér, „az el fog fiskáltatni, ha pedig többet ér, és az engedetlen fél nemes vagy polgár, vagy más tisztességes rendű személy, 12 forintnak befizetésével, a közönséges sorsú nemtelen ember pedig 12 páltza ütéseknek eltartásával fog adózni". Különös figyelmet szentelnek az árszabállyal kapcsolatos rendelkezések a vendéglősöknek. Büntetik őket a rossz főztjükért és a szűkös adagokért. 73