Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

1753. tavaszán vármegyénk hivatalosan is megkapja a céhek megálla­podásának szövegét. 34 Ebből az derül ki, hogy fogadalmat tettek a céhek közös érdekének tiszteletben tartására, egymás megsegítésére. Részletesen leírják a magatartási szabályokat arra az esetre, ha egymás között alkudnak a gyapjúra, de még arra is kiterjed figyelmük, hogy kereskedő jelenlétében mi a teendő. Óva intik egymást az árak felverésétől, ehelyett bölcs tanácskozást, értelmes megbeszélést ajánlanak a vétel előtt. A vendéglátóiparban is fellángolnak a harcok. A XVIII. század máso­dik felében elkeseredett csatározások folynak az urasági és községi borárulás, a kocsmáitatás és a mészárszékek üzemeltetésének joga körül. Az erőviszonyo­kat tükrözi egy 1757-ből való esemény kimenetele. Ez évben Szekszárdnak három városi kocsmája van, de ezeket az uradalmi tiszttartó bezáratja. Felte­hetően azért járt el így, mert a konkurencia kikapcsolása nagyobb forgalmat ígér az uradalmi kocsmáknak. A Bécsbe menesztett városi küldöttség ugyan elérte azt, hogy két kocsma újból nyithatott, de már nem a régi jófor­galmú helyen. A kocsmák száma a népesség szaporodása és az átutazó forgalom növe­kedése folytán kevésnek bizonyul. A XIX. század első felében mezővárosaink többsége kiharcolja a bormérőhelyek számának szaporítását. A földesurak nemcsak becsületszavukat, hanem írásban rögzített beleegyezésüket is megad­ták, de a budai pasához hasonlóan lelkiismeretfurdalás nélkül megszegték foga­dalmukat, ha a kezelésükben lévő kocsmák forgalmát a mezőváros bormérő helyei csorbították. Ilyen esetekben a földesúr nem riadt vissza az olyan tör­vénytelenség elkövetésétől sem, mint az áruelkobzás. 1838-ban a bonyhádi Perczel uraság is felrúgja a mezővárossal 1832-ben kötött megállapodást. 33 Szemrebbenés nélkül rakatja szekerére és szállítja el saját kocsmájába Bony­hád mezőváros két kocsmájának borkészletét. * A napóleoni háborúk érdekes módon kedvezően hatottak megyénk mezőgazdaságára és a termények kereskedelmére. 1806-ban Napóleon életbe­lépteti a kontinentális zárlatot, s eredményeként megyénkben is beállt a gabo­nakon juktúra. Míg 1800-ban egy pozsonyi mérő — 63 liter — búza 48 garas. 10 év múlva 176, és 1811-ben már 400—500 garas az ára. A hadsereg élelmiszerszükségletének kielégítésében megyénk gabona­kereskedői is kiveszik részüket. Kiemelkedően nagy szállításokat eszközölnek a dombóvári és a dunaföldvári kereskedők. 1809-ben Nagy Mihály és Láng Mihály paksi, továbbá Pacsics Simeon dunaföldvári gabonakereskedő nevét a megyei közigazgatás irattára is megőrizte. 36 Pacsics kereskedő jómódjára utal az az 1814. június 22-i levél, amelyben leírja, hogy az Olaszországból visz­szatérő császári seregeknek önként, ellenszolgáltatás nélkül 16 706 porció ke­nyeret, 505 porció zabot adott, „mutatni akarván Koronás Fejedelmünknek Jobbágyi Tiszteletét és Szívbéli igaz hajlandóságát". A gabonaárak emelkedése révén elért többletjövedelmet a közfogyasz­tási cikkek drágulása leapasztotta. Kereskedők, kontárok és céhek azon fára­doznak, hogy mennél magasabb árakat szabjanak. E törekvéshez maga az állam szolgáltat példát. A sóárak felemelésével utat tör nálunk a modern fogyasztási adórendszer egyik formája. Már a XVIII. század végén megkezdték és a XIX. század elején sokszorosára emelik a só árát. 69

Next

/
Oldalképek
Tartalom