Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Szilágyi Mihály: Tolna megye kereskedelme a török kiűzésétől 1848-ig • 61

Piaci küzdelmek. 1720. és 1767. évek között 41 község népesült be, s a lakosság nyolcszorosára nőtt. Legjelentősebb mezővárosaink ezidőben Szekszárd hatezer, Dunaföldvár ötezer, Nagydorog és Paks négy-négyezer, Tolna és Bátaszék egyaránt háromezer lakossal. A megye összes népessége 95—100 ezerre tehető. A következő két évtizedben 1787-ig további 33 ezer fővel szaporodik megyénk lakossága. Ekkor már 17 mezőváros, 89 falu és 63 puszta létezéséről tudunk. A lakosság számának növekedésével párhuzamosan azonban nem javult a kereskedési lehetőség. Ezt egyrészt az utak mostoha állapota, másrészt a gyenge értékesítési lehetőség indokolja. II. József naplójában olvashatók 1768. június 21-iki, szekszárdi keltezéssel a következő sorok: „A Tolna és Baranya megyei utak megjavítás helyett tönkretétettek, mert ott ezeket minden értelmes meggondolás nélkül létesítették, és bár nem kímélték a termőföldet sem, hogy tíz ölre szélesítsék az utakat, mégis többízben előfordult, hogy nem lehetett ezeken közlekedni."

3

® A mostoha útviszonyok miatt keletkező értékesítési problémákat jelzi II. József egy hét évvel későbbi rendelete is, amelyben „megfontolandó, hogy Tolna megye nincs-e túlságosan megterhelve adóval, és pedig annál inkább, mivel Pest és Budára irányuló áruforgalma nagyon csekély."

zi A jobbágyok csak alacsony áron képesek helyben túladni terményfeleslegeiken, amelyből a tizedet, a megyei és országos adókat fizetni kénytelenek. Az adás-vétel színhelye a vásár illetve piactér. Országos vására és heti piactartási joga azonban nem minden falunak volt, ezért tapasztalható az a törekvés, hogy mielőbb megszerezzék, hiszen az emberek tömeges találkozási helye a legjobb alkalomnak számít a mezőgazdasági termékek eladására és a háztartásban felhasznált áruk megvásárlására. A XVIII. század derekán fokozódik a harc a céhek és a kontár kisiparosok között. A dunaföldvári csizmadia céh már 1723. óta esedezik a vármegyénél amiatt, hogy más „nemes, szabad, királyi" városokhoz hasonlóan élvezzék kiváltságaikat, vagyis városuk körzetében két mérföldnyi távolságra minden kontárt törvényesen elfoghasson és áruját elkobozhassa.

32 Amikor a török hódoltságot követő évtizedekben beindultak a Tolna megyei vásárok, több szomszédos megye céhe elhozta termékeit. Eleinte szorgalmasan látogatták vásárainkat, hiszen a mi gyér céhhálózatunk érdekeit még nemigen zavarták. A XVIII. század harmincas éveiben azonban már egy-két jel arra mutat, hogy az idegenek jelenléte ellenkezést vált ki. Erre utal a székesfehérvári szűrszabó céh panaszlevele, amelyben Tolna vármegye urainál méltatlankodva mondják el, hogy egyre több községünkben veszítik el elsőségüket a vásári helyfoglalásban.

33 Vármegyénk úgylátszik nemigen avatkozott a céhek vetélkedésébe. Annál inkább a fehérvári hatóságok, s a Tolna megyei szabók szomszéd megyénk vásárain csakugyan a sor végére kerültek. Az odavalósi vásárfelügyelők minden eszközzel erősítették a fehérvári céhek egyeduralmát. Ezek a megtorlások nagy veszedelemmel fenyegették céheinket, hiszen az elkészült és vásárra vitt áruk egyre csak halmozódtak eladatlanul. Miután a külső piacok meghódítása nem járt sikerrel, egymás ellen, a kontárok és kereskedők ellen fordulnak céheink. A tolnai céhmesterek a paksi céhek ellen, a paksi takács-céh a kontárok ellen indít harcot. A dunántúli csapó-céhek pedig a kereskedők elleni összefogásra hívják fel társaikat Pápa városában. 68