Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

gyen minél több szalmazsák, vagy szalma a földön lepedővel letakarva, továbbá egy-egy vánkos és dunyha, esetleg pokróc takarónak. Ezeket az ágyneműeket helyben és a környező községek lakóitól jegyzék ellenében mindenütt úgy vegyék át, hogy ha már nem lesz szükség rájuk, a tulajdonosaiknak visszaadhatok legyenek. Az élelmezést a legjutányosabb ajánlatot tevő kifőzdékkel kellett mindenütt megoldani. A gyógyszertárakkal is úgy egyeztek meg, hogy azok bizonyos százalékos engedménnyel szolgáltatták ki a kórházak részére szükséges gyógyszert. A legfontosabbnak mégis azt tartotta a tábori főorvosi utasítás, hogy az egész megyéből annyi tiszta vászonrongyot, tépést és pólyát csináljanak, illetve szedjenek össze, hogy abból még a székesfehérvári tábori főkórháznak is jusson.

89 Bár ezekre a tartalék tábori kórházakra egyelőre még nem volt szükség, mégis dicséri a megye vezetőségét az, hogy azok az előírt rendelkezésnek megfelelően igen rövid idő alatt készen állottak, a nép pedig lelkesen készítette a tépést, a pólyát a sebesültek részére. Roth hadserege Baranyából egyre jobban közeledett a megye határához és Csapó Vilmos még mindig Tamásiban várta a nemzetőröket, akik azonban csak azokról a helyekről érkeztek számosabban, ahol a nép a saját falujában közvetlenül érezte Hartlieb átvonuló seregének a „nyomasztó veszélyét". Olyan községekből, amelyek nem estek az ellenség útjába, mint például a völgységi járás helységeiből, alig-alig csapott fel valaki önkéntesnek a toborzások alkalmával, olyannyira, hogy a járás toborzási megbízottjai, Kramolin Emil és ifj. Moldoványi József, szeptember 21-én vissza is adták a megbízatásukat az alispánnak. Elhatározásukat elkeseredetten azzal indokolták, hogy a járásnak egyébként szorgalmas, de nem lelkesülő lakói sorából a toborzás során a mesterlegényeket és „néhány tisztesebbet" kivéve alig csapott fel egy is. Embert sem igen találtak, aki a községekben a toborzást megejtette volna. Pénzük sem volt, amiből a felcsapottak 20 forint fogadópénzét fizetni tudták volna. Szerintük a 2882 egyén felpénzére sem a megye, de még a minisztérium sem rendelkezett elég fedezettel.

90 Mindezt látva és tudva a megye kormánybiztos-főispánja a miniszterelnöktől kapott felhatalmazás alapján, a megye vezetőségével egyetértve, elrendelte az általános és kötelező népfelkelést. De hogy a helységek ne maradjanak egészen védtelenül, minden háztól csak egy férfi tartozott „felkelni". „A felkelő nép összevonására és a stratégikus tervek elkészítésére Csapó Vilmos parancsnokkal egyetértöleg Perczel István, Döry Vince és gróf Viczay Adolf neveztettek ki."

n Csapó Vilmos azonban ekkor már Dunaföldváron rendezte a még mindig gyülekező sereget, mert időközben a miniszterelnök a szeptember 22-én kelt rendeletében felszólította Tolna, Bács és Baranya megye népét, hogy minden módon gátolja meg a Schwarzenberg dzsidás ezrednek a Duna jobb partjára való átkelését, miután az a horvát főtáborral akar egyesülni.

92 Emiatt kellett Csapónak Tamásiból, még Hartlieb seregének a város közelébe érkezése előtt, Dunaföldvárra masíroznia. Az átkelést azonban valószínűleg nem sikerült neki megakadályoznia, amint arról Perczel Mór a naplójában a következőképp emlékezik meg: „A Dunaföldváron összevont Tolna megyei nemzetőrségben és általában a Duna-mentén tanyázó egyéb népfelkelők között zavargás és határozatlanság uralkodott Görgey és Csapó parancsnoksága alatt. Nem akadályozták meg, úgyszólván megengedték, hogy két vasas ezred a Dunán átkeljen és a Székesfehérvár felé mozgó Roth hadtestével együtt Székesfehérvárnál Jellasicshoz csatlakozzon".

93 Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Perczel Mór nem valami baráti érzülettel viseltetett Görgey és Csapó iránt; az utóbbiról azt írta a naplójában, hogy tulajdonképpen semmit sem 119