Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)
Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85
bornagy szerezsánjaitól, mert a tisztek ezt a rabláshoz szokott, szedett-vedett segélyhadat nem tudták fegyelmezni, így a nép úgy védekezett velük szemben, ahogy tudott. Amikor Iregen és a környező pusztákon a szerezsánok feldúlták a béresek házait és elhurcolták a ruhaneműiket, a cselédek vasvillát ragadva gyülekeztek és csak puskatűzzel lehetett ezt az egyébként fegyvertelen tömeget szétoszlatni. 85 Felsőnyéken is jónéhány ilyen öntevékenységet folytató szerezsán maradt holtan a nép partizántevékenységének eredményeképpen. 86 A sereg egyik élelmező tisztje a partizánok által elfogott levelében maga is bevallotta, hogy „rablófőnöknek látszik, mert amikor élelemről kell gondoskodnia, ha önként nem adnak, kényszerhez kell folyamodnia. Naponkint 9000 darab nyolcfontos kenyérre, 280 akó borra, 100 mázsa húsra, 5 mázsa sóra és 60 mérő zabra van szüksége". 8 ' 7 Az ellenség tehát már a megyében volt, ahol viszont semmiféle sorkatonaság nem tartózkodott. Az általános népfelkelést ennek ellenére még mindig nem hirdették meg, pedig arra égető szükség mutatkozott, hogy a betört ellenséget előnyomulásában valamiféle fegyveres alakulat zavarni tudja. A megye alispánja ugyan szeptember 20-án a nemzetőrséget szervező Csapó Vilmos őrnagyot arra utasította, hogy hadsegédével, Nagy János főhadnagygyal, Tamásiban üsse fel a nemzetőrség, illetve felkelők táborát, Berecz főszolgabíró pedig a hercegi vadászokat s a környező helységben puskához értő lakosokat utasítsa, hogy a parancsnok őrnagy rendelkezésére álljanak. A gyülekező nemzetőröket otthonról, szekereken szállított élelemmel a községek maguk lássák el. Erről a főszolgabírónak kellett gondoskodnia és minden más dologban is támogatnia Csapó Vilmost. 88 Számolni kellett azzal is, hogy a fegyveres összetűzések alkalmával megsebesülteket alkalmas, egészségügyileg megfelelő kórházakban lehessen elhelyezni. E célból Tormay Károly, egészségügyi tanácsnok, mint a főtábori kórházak igazgató főorvosa, Székesfehérvárról már szeptember 20-án értesítette a megye alispánját, hogy bár Székesfehérváron a tábori főkórházban 1000 betegre rendezkedtek be, mégis a hadi parancsnok által kijelölt kórházak vonalában, Tolna megye területén még Ozorán, Simontornyán és Dunaföldváron kell 2—300 személyre szükséges, illetve alkalmas kórházat felszerelni. Ozorán a nagy uradalmi granáriumban (magtárban), de ha az nem volna üres, vagy a célra alkalmas, akkor Tóti-pusztán a ménesi épületben, főképp a lovaglóiskolában lehet szükség-kórházat felállítani, melynek kézigyógyszertárát Tamásiból láthatják el. A kórház főorvosául dr. Nobl Zsigmondot nevezte —, illetve jelölte ki Tormay Károly, melléje Buzánszky sebészt rendelte. Simontornyán a barátok zárdájában, a szobákban és a folyosókon, továbbá az iskolában, a községházán és a gróf Styrum-Limburg féle alapítvány házában létesült kórház, amelyet gyógyszerrel a helybeli gyógyszertárból szerelhettek fel. A kórház vezetőjéül dr. Korbuly Sándort, mint főorvost rendelte ki a tábori kórházak főigazgatója és Nagy Imre, továbbá Peck Sámuel alorvosokat osztotta be melléje. Dunaföldváron első sorban ugyancsak a barátok zárdáját, azután pedig a két nagy iskolaépületet és az uradalmi granáriumot vették igénybe tábori kórház céljaira. A gyógyszertár itt is helyben lévén, a kórház könnyen juthatott hozzá a szükséges gyógyszerekhez. A kórházat dr. Sántha főorvos igazgatta Mészáros és Schmidt nevű alorvosaival. Tormay Károly, igazgató főorvos úgy rendelkezett, hogy ezeknek a kórházaknak a felszerelése egyszerű és ne költséges legyen. Elég, ha 30—40 nyoszolyát tudnak biztosítani egy-egy kórházban, így szólt az utasítás, de le118
