Tanulmányok Tolna megye történetéből 1. (Szekszárd, 1968)

Horváth Árpád: A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában • 85

A legnagyobb rendetlenségben kellett 10 órát állnunk, kevesebb, mint lövés distanciára* míg a huszárok két annyira visszahúzódtak. Még itt is két kartács lövést és egy pár apró durrogást ingadozás nélkül állották ki embereink, de utóbb zúgolódni kezdtek, hogy a huszárokra nagyobb gond van, mint rájuk. Tíz órakor, miután az ágyúzás Bechtold részéről megszűnt, mi pedig el voltunk tőle zárva, így semmit sem tudtunk a dolgok állásáról, több tisztjeim és az én ellenzésem dacára, Forster hátrálót parancsolt. így a rendetlen felállításnak a legrendetlenebb visszavonulás lett a következménye, mely néhány utánunk küldött ágyúlövés következtében, a Dupplisch-Marschban** megindult bácskaiaktól kezdve, csaknem futássá vált. így értek embereink a táborba fáradtan, étlen-szomjan, ahol nagy zápor fogadta őket, amely miatt többé nem lehetett őket a táborban tartani. Kénytelenek voltunk velük Verbászra beszállni. Másnap 15-én Forster a parancsnokságról lemondott, azonban én azt kívántam, hogy előbb szedje rendbe bomlásnak indult seregünket, mert ily állapotában azt át nem veszem. Sikerült is délutánra seregünket a táborba visszaszállítani, azonban az eső folytonosan esett. Egyszerre a sátor nélkül ázó népünk felkerekedett és ismét a helységbe, Verbászra beszállott, de még meg sem telepedett, lárma támadt, riadót vertek, hogy a szerbek a táborra ütöttek. Még ekkor is kevesek híjával talpra állítottuk embereinket és bátran lángoltak várni a támadást. Az egész azonban csak vaklárma volt. 16-án általányosan valamennyi emberünk kijelentette, hogy maradni nem fog. Mi mindent elkövettünk, s újabb önkénteseket szólítottunk fel a maradásra és mintegy 800 ajánlkozott is, azonban Forsternek egy ügyetlen napiparancsa, melyben ahelyett, hogy maradásra intette volna a népet, felszólította őket, hogy aki menni akar, csak menjen haza és így 1700—1900 emberünk elment és én így most itt állok a fentirt kis csapattal. Ez a históriája seregünknek. Magad is láthatod, hogy fő ok az itteni hiányos diszpozícióban fekszik, de különösen néhány élhetetlen tisztünk részint élhetetlenségből, részint a katonai parancsnokok sejtett áruló és bennünket ignoráló magatartása által előidézett aggodalomból, maguk vetették meg a csüggedés és elégületlenség alapját, melynek így szégyenített következése lön. Most pedig tudjátok, hogy állunk itt, körülményesen megírom minden állásait ellenünknek, úgy a mienket és a szemben álló erőket, továbbá az eddigi katonai operációkat: a szerbek, mintegy 700 csajkás határőr, 400 szerviánus és 250 fegyveres paraszt, 4 ágyúval tartják Szenttamást, mely természettől is igen erős, három részről víztől környezve mindenfelől sáncokkal védekezik. A római sáncokban van 4000 szerb, köztük 600 határőr. Karlovácon, mint mondják, három táborban 12 000 ember táboroz, köztük is sok a határőr. Számuk mégis különféleképp adatik elő, túl a Dunán Cserevics táján 2—3000 gyülevész rác, körülöttük temérdek nép, mind kész a támadásra. Ennek ellenében mi bírunk Bechtold alatt most már 19 kompánia rendes gyalogsággal, két már tökéletesen, jól felfegyverzett honvéd zászlóaljjal, mely 2600 főből áll, két egész huszárezreddel és 12 ágyúval. Még bizonyosan jő a napokban 2000 gyalogos és 15 ágyú. Örsereg, van mintegy 3500 fő, s e napokban bizonyára megjönnek a kunok: 2000 gyalog és 500 lovas. Mindezen erő hiszen elegendő lenne, ha a támadások oly formán történnének, ahogy azokat egy előrelátó vezérnek intéznie kellene az egész Bács* = lőtávolságon bélül '* = erőltetett menet, szaladás 104