Regiónk és Tolna megye a két világháború között - IX. Levéltári Nap 2004. szeptember 3. (Szekszárd, 2004)

Dr. Dobos Gyula: A köz szolgálatában -

gyűlés örökös tagjának választotta. 1930. januárjában a vármegyei törvényhatósági bizottság 1930-1937-ig terjedő időre küldendő felsőházi rendes tagnak választja 13 Ugyanebben az évben ismét be­kapcsolódott a közigazgatási munkába. 1930. novembertől a Völgységi járás főszolgabírója. Nem sokáig marad helyi keretek között, mert egy évvel később Károlyi Gyula miniszterelnök Tolna vármegye főispánjának ne­vezte ki, és egyúttal megbízta Bács-Bodrog vármegye és Baja tör­vényhatósági jogú város főispáni teendőinek ellátásával. 14 Főispáni beiktatásakor a közrend, a személy- és vagyonbizton­ság megóvása mellett, a tiszta erkölcsű közigazgatás megteremté­sét hangsúlyozta. 1932-ben a Gömbös kormány megújította főispáni megbízását. Perczel Béla azonban hamar felismerte, hogy a kormány politikai stílusával, elkötelezett nácibarát külpolitikájával, az új hatalommal megjelenő karrieristák törekvéseivel számos esetben nem tud egyetérteni. Mivel nem óhajtott a kormány bizalmi embere ma­radni, ezért 1933. áprilisában lemondott főispáni állásáról. 15 Má­jusban Budapesten pisztolypárbajozott Dr. Pesthy Pállal. Mint ira­taiból tudjuk, sebesülés nem történt. Perczel Béla politikai közélettől visszavonulása rövid ideig tar­tott. Pár hónappal később elfogadta az alispáni jelöltségre felké­rést. 1933. szeptember 27-én a vármegyei közgyűlésen kétmenetes alispán választásra került sor. Az első fordulóban a 335 képviselő­ből 155 őt, 104 Haypál Sándort, 74 pedig Szabó Elemért jelölte al­ispánnak. Tolna megyei népszerűségét bizonyítja, hogy a második szavazáskor 327 véleményt nyilvánító képviselő közül 212 őt tá­mogatta. 16 Alispáni székfoglalójában kijelentette "Én nem egy tár­Törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlése január 9-én. A felsőház február 12-én igazolta és a közigazgatási bizottság tagjává választotta. 14 A korábbi pécsi főispán, Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter ajánlásá­ra történt a kinevezés. A főispáni beiktatásra 1931. november 17-én került sor. 15 Bács megyei búcsúztatásáról a TMU 1933. ápr. 6-i, Tolna megyei búcsújáról a TMU ápr. 22-i száma tudósított. A Magyarság azt írta, hogy lemondása el­fogadásakor a kormányzó megengedte annak közlését, hogy „ állásában tel­jesített buzgó szolálataiért elismerését tudtul adják. "1933. április 16. 16 Tolnamegyei Hírlap 1933. szeptember 3o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom