Regiónk és Tolna megye a két világháború között - IX. Levéltári Nap 2004. szeptember 3. (Szekszárd, 2004)
Dr. Dobos Gyula: A köz szolgálatában -
sadalmi osztálynak, nem egy felekezetnek, nem egy politikai pártnak óhajtok alispánja lenni, hanem egész Tolna megyének. " 17 Mint megyei vezető soha nem tért ki a felkérések elől. Vállalta egyletekben, egyesületekben, társaságokban a tagságot. Nagy sikerű előadást tartott a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének felkérésére Tolna vármegye mezőgazdaságáról. Számos település képviselőtestülete fejezte ki köszönetét és háláját jóindulatú ügyintézéséért, támogatásáért. 18 Mindvégig magatartásának jellemzője volt a szerénység, a hivatali élet tisztasága megtartására törekvés. 19 Mindentől távol tartotta magát, amely alapelveivel nem volt összeegyeztethető. Amikor szülőfaluja, Bonyhád -mintegy a Pékár Gyula és Bäsch Ferenc közötti képviselői vetélkedés atrocitások nélküli lebonyolításáért köszönetképpen, 1935. december 20-án, díszpolgárává választotta, azzal utasította vissza, hogy „nem híve a személyi kultusznak és mert, mint a község felettes hatósága összeférhetetlenséget látna annak elfogadásában. " 20 1937. augusztus 19-én meghalt a bonyhádi kerület képviselője Pékár Gyula. A kormány „ el akarta kerülni a magyar német kapcsőlátókat esetleg beárnyékoló újabb választási konfliktust. " A miniszterelnök a pártokkal egyeztetett és úgy döntöttek, hogy a pótválasztáson egyik párt sem indít jelöltet. Olyan közösen elfogadható, köztiszteletnek örvendő, politikailag felkészült, lehetőleg helybeli személyt kerestek, aki beszél németül és egyetlen pártnak sem elkötelezettje. Erre legalkalmasabbnak Bonyhád szülöttét, Tolna megye alispánját tartották. Augusztus 23-án 100 tagú küldöttség kereste fel Perczel Bélát hivatalában és ecsetelve a helyze17 TMU 1933/77. Közli Kolta: 36. p 18 TMÖL P. es. i. Családtagok II./15. Béla IV. iratai 19 1935. december 13-án a közigazgatási bizottság ülésén fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen, mert az öngyilkosságot megkísérlő Dr. Mezey Kálmán levelében azt állította, hogy ő, mint alispán akadályozat meg községi orvosi állásra jelölését. A Baranya vármegyei közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya folytatta le a vizsgálatot, és a vétség vádja és következményei alól felmentette. 20 TMÖL V./B/709. Bonyhád Kjkv. 1935. december 21. A Reggel 1935. december 3o. Kolta 39. p csak díszpolgárrá választás tényét jelzi, Perczel Béla visszautasító válaszát nem. 21 KOLTA, 4o.p