Regiónk és Tolna megye a két világháború között - IX. Levéltári Nap 2004. szeptember 3. (Szekszárd, 2004)
Dr. Romsics Ignác: Magyarország a két világháború között
a segélyalap adományokból történő szisztematikus összegyűjtését és lakóhelyenkénti szétosztását jelentette. A kormány ezt mint „magyar normát" 1936-ban minden városban és nagyobb községben bevezette. Egy másik érdekes kezdeményezés Esztergár Lajos pécsi polgármester nevéhez fűződik, aki az 1930-as évek végén olyan, úgynevezett produktív szociálpolitika elveit dolgozta ki, amely a szegények segélyezése helyett azok állandó megélhetési forráshoz juttatását és önálló gazdálkodásra való ránevelésüket helyezte előtérbe. Ez a szempont lett az 1940-ben létrehozott Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) egyik legfontosabb irányelve, amely a sokgyermekes családok lakáshoz juttatását tartotta egyik kiemelt feladatának. A közegészségügy - az oktatáshoz hasonlóan - feltűnően - nagyot fejlődött. 1913-ban 100 ezer lakosra 31, 1921-ben 56, 1938ban pedig 117 orvos jutott. Ez Európa élvonalába emelte az országot. Ugyanilyen arányban nőtt a 10 ezer főre eső kórházi ágyak száma: 1920-ban 33, 1938-ban 54. Ennek köszönhető, hogy a háború előtt népbetegségnek számító tüdőbaj arányát a halált okozó betegségeken belül 20 %-ról sikerült 13 %-ra leszorítani, s hogy a csecsemőhalandóság is jelentősen mérséklődött. A falusi lakosság egészségvédelmének megszervezése terén kiemelkedő szerep jutott az úgynevezett zöldkeresztes szolgálatnak, amelyet 1927-ben alapítottak, és 1934 után bővítettek országos méretűvé. A szolgálat 1938-ban 1,5 millió főt gondozott, és a 6 ezer főnél kisebb lélekszámú, tehát gyakorlatilag orvos nélküli települések csaknem egészét átfogta. Kultúra, művelődés, szórakozás A Horthy-korszak kulturális élete a háború előtti időkéhez hasonlóan igen sokszínű és eredményekben rendkívül gazdag volt. Az irodalom iránt érdeklődők köre jelentősen kitágult. 1914 előtt a vagyonos és művelt rétegekből is csak kevesen olvastak szépirodalmat. A két háború között viszont a kispolgárság jelentős tömegei és a szervezett munkások közül is sokan olvasókká váltak. A kiadott könyvek száma ezért - a lakosság kétharmadának elvesztése ellenére - nemcsak hogy nem csökkent, hanem még nőtt is. 1913-ban alig 2400, 1934-ben viszont már csaknem 4000 különfé-