Levéltárügy múltja, jelene és jövője. VII. Levéltári Nap 2002. szeptember 3. - Tolna megye a dualizmus korában. VIII. Levéltári Nap 2003. szeptember 3. (Szekszárd, 2003)
Dr. Dobos Gyula: Egy karrier története: Perczel Dezső
így kívánták megakadályozni, hogy az ellenzék véget nem érő hozzászólások sorozatával megbénítsa a kormány tevékenységét. November 18-án a „lex Dániel" obstrukciós szóáradatát Tisza jól szervezett akcióval félbeszakította. Az ellenzéket a haza esküdt ellenségének titulálva, szörnyű katasztrófa előképét vázolta, a komédia befejezését követelte. Erre - a megszervezett koreográfiának megfelelően - a kormánypárti képviselők „szavazzunk" kiáltással ugrottak fel. Az óriási zűrzavarban Perczel Dezső, a házelnök zsebkendőjével jelt adott a szavazásra. így a vita befejezése előtt, tehát a házszabállyal ellentétesen, került sor a véleménynyilvánításra, ahol a kormánypárti többség természetesen megszavazta a házszabály revízióját. A felháborodott ellenzék dühében összetörte a berendezést. A verekedésbe fulladt ülésen Tisza átadta a házelnöknek azt a már korábban előkészített királyi kéziratot, amelyben az uralkodó december 13-ig elnapolta az ülésszakot. Az ellenzék ettől kezdve semmilyen együttműködésre sem vállalkozott. Békekötésre csak Tisza István és Perczel Dezső bukása árán, valamint a november 18-i szavazás meg nem történtté tétele esetén lett volna hajlandó. A király a parlamenti anarchia miatt feloszlatta az országgyűlést. „ítéljen a nemzet!" indította el a választási harcot Tisza István. A választáson a bomló kormánypárt jelöltjei számos - korábban kormánypártinak számító - körzetben maradtak alul az egységbe tömörült választási koalíció jelöltjeivel szemben. Az ellenzék a novemberi parlamenti fellépést a „ nemzeten elkövetett erőszakká " nyilvánította a szavazók szemében. A választáson a kormánypárt 159 mandátumot szerzett. A Függetlenségi Párt egymaga 166 képviselői helyével, valamint az egész koalíció 235 mandátumával normális esetben - kormányalakító tényező lehetett volna. A király azonban a kiegyezés revízióját is hirdető ellenzéket nem óhajtotta kormányzó szerephez juttatni. Perczel Dezső 1905. január 26-án a bonyhádi kerületben szoros harcot vívott Mészáros Dániel ellenzéki képviselőjelölttel. A Szabadelvű Párt országos népszerűségvesztését jól mutatja, hogy a korábban elsöprő sikereket arató, minden esetben szabadelvű