Link Dóra: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1718-1720 (Szekszárd, 2009)
1718. évi jegyzőkönyvek regesztái
2. A mondott követek a főhadbiztosnak 200 forintot adnak nevünkben. 3. A kihágások tárgyában kérelmezni fogják, hogy azokat egyenlítsék ki, azaz a katonaellátási nyugtákat, amiket az átvonuláskor adtak, úgy fogadják el, hogy ezért a szerencsétlen népnek elégtételt lehessen adni. Ami a szerencsétlen nép ellennyugtáit illeti, mivel ezeket őfelsége szabályzata nem engedélyezi, hanem megszünteti, ezért azokat nem kell elfogadni, a Darmstadt (Daranstat) ezred részéről az írásban küldött számadásokat el kell utasítani, ezért a követeknek eredetiben adták oda. 4. El fogják mondani, s jelentik, hogy a Baján sóért és gabonáért felelős tisztségviselők, és azok írnokai Jányi (Jáni) püspök falujába, Bátára (Batta) érkezve túlkapásokat követtek el, az embereket szidalmazták, elkergették, magukat ingyen élelmeztették, és ami még több, az esküdtek közül Demeter Jánost, és egy másik Jánost, ugyanezen település szabadalmas egyházi emberét (licenciatus litteratus) a legcsúfabb szitkokkal és korholással illették. Mindezért elégtételt, továbbá azt is kérni kell, hogy hasonló, és őfelsége szabályzatába ütköző cselekedeteket kerüljék el, valamint hogy a mondott főhadbiztos ezekre a bajai tisztség- viselőket világosan figyelmeztesse, és ezt nekik tiltsa meg. A többi dolgot a követeink ismert ügyességére bízzuk. Kelt Szekszárdon, 1718. szeptember 9-én, Tolna megye nemesi közgyűlésén. 142. Palliaty (Palliati) főhadbiztos harmadik levelére meg kell írni a generális főhadbiztosnak az Ahumada ezred Földvárra közeledő beteg katonáival kapcsolatban, hogy mivel erre Tolna megye tisztjeit nem kérték meg, ezért az ezen betegek mellett lévő furír vezette át Veszprém megyéből a téli kvártélynak kért és kijelölt helyre őket. Ha a vármegyét ebben az ügyben megkeresték volna, tisztségviselői útján a rá nézve kötelező dolgokat megtette volna ezen betegeknek a szomszéd megye legközelebbi településébe való átszállításával és vezetésével kapcsolatban. 143. Úgy határoztak, hogy mindenki, aki csak bármilyen módon a perceptori hivatalban érintett, és azt viselte, Simontornyán 327 328 328 329 44