Link Dóra: Tolna vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1718-1720 (Szekszárd, 2009)
1718. évi jegyzőkönyvek regesztái
folyó év, azaz 1718. november 2-ára és az azt követő napokra a mondott alispán elnökletével, Egry László, Szalay (Szalaj) Mihály, Barla Mihály, a simontornyai, iregi és más uradalmak gazdatisztjeinek (qfficialis) és a szolgabíróknak a jelenlétében tartandó számadásra jelenjen meg, és magát igazolja. A köztes időben a járási szolgabírók a saját járásukban szigorú vizsgálatot hajtsanak végre arról, hogy mit, és mennyit szedtek be az 1714-es évtől. 144. Miután Egry László tájékoztatást adott a Kresnerics (Gresznerics) úr Baranya megyei Hidas (Hidos) faluban tartózkodó hajdúi által a minap a pincehelyi lakosok ellen elkövetett dolog miatt, a vármegye írni fog Baranya megyének a törvényes elégtétel megadása, és azon hajdúk fogságba vetése érdekében. 145. Szakály (Szakai) átkelője ügyében érvényes az a korábbi határozat, amelyet egy héten belül foganatosítani kell. 146. Akiket útlevél nélkül találnak, mindenütt fogják el, és adják át a magistratusnak (hatóságnak). Ezt a szolgabírók, ki-ki a maga járásában, körlevél útján tegye közzé. 147. Mérey (Merey) Mihály szekszárdi apát előterjesztésére az újpalánkai híd helyreállítása tárgyában a vármegye úgy rendelkezett, az említett apát tisztségviselője útján adjon az alispánnak kimutatást arról, hogy mennyi gerenda és milyen fa szükséges a mondott újpalánkai híd helyreállításához, s a vármegye annak megfelelő rendelkezést fog hozni. 148. Bizonyságlevelet fognak kiadni arról, hogy a pálos szerzetesek birtokolták a megyében található Harc (Harcz) pusztát Wallis (Vallis) tábornok (,generalis) birtokbavételéig, ami korábban lakott falu volt. Igazolják, hogy a szerzetesek ennek tényleges használatában és zavartalan birtokosságában voltak a zavargások előtt is. 149. Mindenkivel körlevélben fogják tudatni, hogy akinek valamilyen kérése van, a számvizsgálat idején a kijelölt uraknak írásban adja át azt. 150. Mivel a bajai sóért és gabonáért felelős tisztségviselők túlkapásokat követtek el, és a minap Demeter János esküdtet és János, bátai szabadalmas egyházi embert (licentiatus lilleratus) igen csúf szitkokkal illették, ezért ezt az ügyet 329. 329330. 330. 45