Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

tenkénti fosztogatásokat, gyújtogatásokat jelentették, nem érzékelték a folyamatban a rendszerváltozást. Kivétel talán a gyönki főszolgabíró volt, aki a jelenségek mögött leginkább felismerte a társadalmi folyamat lényegét: „A forradalom budapesti példája vidéken is felbontott minden fegyelmet, tönkretett minden törvény- és tekintélytiszteletet, tehetetlenné tette a hatóságokat" — jelentette forradalmi eseményeknek általa felismert lényegét a főispán-kormánybiztosnak. Egy alispáni jelentés felsorolja azokat a községeket, ahol nagyobb mérvű forradalmi megmozdulás volt. A jelentésben Paks, Tolna, Fadd, Gerjen, Dunakömlőd, Györköny, Nagydorog, Dunaföldvár, Ozora, Tengőd, Szakály, Felsőnyék, Felsőireg, Pincehely, Gyönk, Simontornya, Hőgyész, Pálfa, Gyulaj, Szakcs, Döbrököz, Báta, Szedres és Gindlicsalád (Tengelic) szerepel. Az adatsort a szekszárdi ügyészség 1920 novemberében kelt iratából jól ki lehet egészíteni. A fentieken kívül megemlíthetjük még öcsény, Sióagárd, Bátaszék, Bikács, Udvari, Nagyszékely, Nagyszokoly, Miszla, Tolnanémedi, Dunaszentgyörgy, Kajdacs, Várdomb, Koppánszántó, Varsád, Kistormás, Kölesd, Kisszékely, Kistengelic községeket, továbbá Felsőpél pusztát. A megmozdulások élén a frontról hazatért, fegyvereiket le nem adó katonák, a helyi munkásszervezetek (szociáldemokrata szervezetek), a forradalmi tanácsok (munkás—paraszt és katonatanácsok), ritkább esetekben a helyi nemzeti tanácsok álltak. A tudatos cselekvésre jellemző, hogy például a hőgyészi szociáldemokraták, végrehajtva a forradalmi megmozdulást, értesítették a főispán-kormánybiztost: „Mink már felébredtünk az álomból és megszabadítottuk a népet az uzsorásoktól. A kereskedőket, a vérszopókat, akik az egész háborúban a népet nyúzták, elkergettük ..." A felfegyverzett nép haragja a hatalmat megtestesítő, de a hatalommal visszaélő jegyzők, főjegyzők ellen fordult. Már a forradalom első napjaiban több jegyző menekült el, de tömeges menekülésre november végén, december elején került sor. Idézünk a korabeli dokumentumokból néhányat: ,,Simontornyán, Gyönkön és Hőgyészen zavargás és fosztogatás folyik. Kérek legsürgősebben mindhárom helyre egy-egy század megbízható karhatalmat, mert e nélkül életbiztonság és állami érdekek legnagyobb veszélyben vannak. Hőgyészen, megbízható értesülés szerint, a jegyzőt súlyosan megsebesítették. Telefon el van vágva" — jelentette a simontornyai járás főszolgabírája Budapestre a Nemzeti Tanácsnak november 3-án. „Személy- és vagyonbiztonság megvédhetése végett sürgősen kérem a csendőrség megerősítését s a hazatért katonákkal szemben követendő eljárás tárgyában kormányintézkedés kieszközlését" — kérte a völgységi járás főszolgabírája az alispántól. A főispán-kormánybiztos december 22-én jelentette a belügyminiszternek, hogy a két tolnai, a simonmajori, a decsi, a bonyhádi, a két dunaföldvári, a dunakömlődi, a paksi, a madocsai, nagydorogi, a kurdi, a gyönki, a hőgyészi, a kisszékelyi, a miszlai, a nagykónyi és a szakályi jegyző, főjegyző vagy vezető jegyző volt kénytelen állomáshelyét elhagyni. A távozni kényszerült jegyzők rövidebb-hosszabb ideig még az alispánnak és főispánnak sem merték jelenteni hollétüket.